Golf: fantasztikus találat 163 méterről az év női versenyének nyitó napján – videó

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.22. 21:53
null
A nap ütése Emily Pedersen nevéhez fűződik (Fotó: Getty Images)
Az első nap után az Egyesült Államok 5–3-ra vezet a címvédő Európa-válogatott ellen a női golfozók legnagyobb presztízsű csapatversenyén, a kétévente megrendezett Solheim-kupán. A péntek délelőtti váltott ütéses mérkőzések mindegyikét az amerikaiak nyerték meg, a délutáni négylabdás meccsek közül viszont kettőt az európaiak, a másik kettő döntetlenre végződött, azaz nyílt maradt a csata. Nézzünk néhány kimagasló ütést a Spanyolországban zajló viadal első napjáról!

A délutáni négylabdás mérkőzések során Emily Pedersen a Solheim-kupa több mint három évtizedes történetének második hole-in-one-ját ütötte: a három ütésre optimalizált 12. szakaszon a 27 éves dán golfozó egyből, elütésből talált be a 163 méterre található lyukba. Érdekesség, hogy Pedersen kapitányi meghívottként került a csapatba, a tornán szereplő játékosok közül pillanatnyilag ő áll a leghátrább, a 122. helyen a világranglistán.

A Solheim-kupa korábbi egyetlen hole-in-one-ját is európai játékos ütötte, a most is a csapatban lévő svéd Anna Nordqvist, még 2013-ban.

EMILY PEDERSEN HOLE-IN-ONE-JA



Ahhoz, hogy az egy ütéssel a lyukba találó Pedersen a meccs után is szívből örülhessen bravúrjának, kellett Maja Stark remek gurítása is az utolsó lyuknál – párosuk ezzel harcolta ki a döntetlent a Kupcho, Corpuz duó ellen.

A DÉLELŐTTI MÉRKŐZÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA

A DÉLUTÁNI MÉRKŐZÉSEK ÖSSZEFOGLALÓJA

SOLHEIM-KUPA, CASARES
AZ ÁLLÁS AZ 1. NAP UTÁN
EURÓPA–EGYESÜLT ÁLLAMOK 3–5

• Váltott ütéses mérkőzések (foursomes) – elöl a győztesek
Thompson, Khang (Egyesült Államok)–Stark, Grant (Európa) 2, 1
Kang, Lee (EÁ)–Boutier, Hall (EU) 1, 0
Korda, Corpuz (EÁ)–Maguire, Nordqvist (EU) 1, 0
Ewing, Knight (EÁ)–Hull, Pedersen (EU) 5, 4
• Négylabdás mérkőzések (fourballs) – elöl a győztesek, döntetlen esetén a házigazdák
Dryburgh, Sagström (EU)–Zhang, Khang (EÁ) döntetlen
Maguire, Hall (EU)–Thompson, Vu (EÁ) 1, 0
Pedersen, Stark (EU)–Kupcho, Corpuz (EÁ) döntetlen
Ciganda, Grant (EU)–Yin, Ewing (EÁ) 4, 2

A SOLHEIM-KUPA– RÖVIDEN
A Solheim-kupa a női golf leghíresebb csapatversenye, amelyen az Egyesült Államok és Európa válogatottja csap össze. A férfi Ryder-kupa mintájára létrehozott háromnapos versenyt kétévente rendezik meg, felváltva az Egyesült Államokban és Európában. (Kivételesen 2024-ben is lesz; a Covid-járvány miatti kényszerű változtatás után a Solheim-kupa visszakerül a páros évekre.)
Az eddigi 17 viadalból tízet az Egyesült Államok nyert meg, hetet (köztük a legutóbbit) Európa.
A Solheim-kupát 1990-ben rendezték meg először. Nevét a norvég-amerikai golffelszerelés-gyártó, Karsten Solheim és felesége, Louise Solheim után kapta; annak idején az ő támogatásukkal jött létre a ma már nagy presztízsű viadal. A résztvevők– dacára annak, hogy a sportág profi versenyein mesés a díjazás– nem részesülnek pénzdíjban.
Az idei Solheim-kupát szeptember 22. és 24. között rendezik meg, a házigazda Spanyolország, közelebbről az andalúziai Casares golfklubja, a Finca Cortesín.
A verseny menete: az első és a második napon nyolc-nyolc páros mérkőzést játszanak le, a harmadik napon 12 egyénit, mindegyiket a meccsjáték szabályai szerint. A mérkőzések győztese az a csapat/játékos, amely/aki több szakaszt nyer meg a 18 lyukas parti során. A győzelem egy, a döntetlen fél pontot hoz a csapat konyhájára; ha az összes mérkőzés lejátszása után döntetlen az összesített állás, akkor a címvédő válogatottat hirdetik ki győztesnek.
A páros mérkőzések két rendszerben zajlanak: nyolc mérkőzésen mindkét csapattag a saját labdájával játszik, és a jobbik eredménye számít a csapatversenybe (fourballs); nyolc mérkőzésen a pár két tagja ugyanazzal a labdával játszik, felváltva ütnek, értelemszerűen a közös eredményük számít (foursomes).
A legjobb európai és egyesült államokbeli golfozók alkotta, 12-12 tagú válogatottakba főszabályként háromféleképpen lehet bekerülni: a kvalifikációs időszak során nyújtott teljesítményen alapuló ranglistáról; a világranglistáról; valamint a kapitány meghívójával (az európai válogatottnál négy, az Egyesült Államok csapatában három meghívott játszhat).
Az idei csapatok (zárójelben a világranglista-helyezés)
EURÓPA: Céline Boutier (francia, 5.), Maja Stark (svéd, 40.), Linn Grant (svéd, 15.), Charley Hull (angol, 8.), Carlota Ciganda (spanyol, 28.), Georgia Hall (angol, 17.), Anna Nordqvist (svéd, 42.), Leona Maguire (ír, 18.). Kapitányi meghívott: Caroline Hedwall (svéd, 121.), Madelene Sagström (svéd, 46.), Gemma Dryburgh (skót, 55.), Emily Kristine Pedersen (dán, 122.). Kapitány: Suzann Pettersen (norvég)
EGYESÜLT ÁLLAMOK: Lilia Vu (2.), Nelly Korda (3.), Allisen Corpuz (9.), Megan Khang (14.), Jennifer Kupcho (29.), Danielle Kang (34.), Andrea Lee (38.), Lexi Thompson (26.), Rose Zhang (32.). Kapitányi meghívott: Ally Ewing (31.), Cheyenne Knight (49.), Angel Yin (33.). Kapitány: Stacy Lewis
A verseny hivatalos honlapja: www.solheimcup.com
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik