Teke: régi-új szövetségi kapitány a férfi válogatottnál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.30. 10:18
Címkék
Ismét Fehér László irányítja a magyar férfi tekeválogatottat.

A magyar szövetség szerdai híre szerint a szakember – aki egyben a szuperligás Zalaegerszegi TK edzője is – nagy kihívásnak tartja, hogy újra a nemzeti csapat mellett dolgozhat.

„Megtiszteltetés ezt a munkát végezni. Sokan biztattak, hogy pályázzak. Kettőzött erővel fogok azért dolgozni, hogy akár már a jövő évi világbajnokságon ismét legyen magyar aranyérmes” – fogalmazott Fehér László, akinek vezetésével a válogatott aranyérmet nyert a 2013-as, hazai rendezésű vb-n.

„Szeretnék minél több fiatalt beépíteni a válogatottba. Már most látok a magyar bajnokságban olyan tehetségeket, akiket megfelelően menedzselve el lehet oda juttatni, hogy a világ legjobbjai között is megállják a helyüket” – jelentette ki a szakember, aki az idén elhunyt Csányi Bélát váltja a kapitányi poszton.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik