Speciális olimpia: kilenc érmet szerzett a magyar küldöttség

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.20. 22:06
null
Bolla Márk erőemelő négy érmet nyert kedden (Fotó: Facebook/Special Olympics Hungary)
A berlini speciális olimpia első olyan napján, amelyen a mieink érmekért harcoltak, a görkorcsolyázók kétszer állhattak a dobogó tetejére – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a Magyar Speciális Olimpia Szövetség.

Öt szakágban is szurkolhattunk magyaroknak a berlini speciális olimpián kedden: a mieink közül Varga Máténak, a Csalogány DSE sportolójának volt először valós esélye arra, hogy felállhasson a dobogóra, és élt is a lehetőséggel, divíziója 50 méteres mellúszásának döntőjében másodikként csapott célba. Az ezüstérmet követően a versenyző édesapja boldogan az alábbiakat mondta: „Máté egyenletes teljesítményt nyújtva, saját egyéni csúcsait napról napra egy picivel megjavítva a döntőben még egy lapáttal rátett az addigiakra és magabiztosan a második helyen ért célba! Csak egyetlen dolgot vártunk el tőle, hogy adjon bele mindent, amit csak lehet. Nem csalódtunk! Hihetetlenül büszkék vagyunk rá!”

A magyar sikereknek korántsem volt vége az úszószámok befejeztével, hiszen másik négy sportágban is éremnek örülhettek a mieink. A bocsa bronzérme mindenképpen különleges teljesítmény, a harmadik helyért zajló párharcban Horváth Zsolt 11–1 győzte le szamoai vetélytársát.

A versenynap hőse azonban kétségkívül a Staféta DSE erőemelője, Bolla Márk, aki négy különböző számban is érmet nyert, egy ezüstöt és három bronzot. Felhúzásban (167.5 kg) második, guggolásban (110 kg), fekvenyomásban (70 kg) és összetettben pedig egyaránt harmadik lett.

A görkorcsolyázók nyakában is csillogtak a medáliák, az 500 méteres divíziók döntőiben két magyar is elsőként ért célba, Czibula Ilona és Buzás Imre nyerték meg a finálékat, Bohn Zsombor második lett, Mayer Barbara pedig a negyedik helyen végzett.

Ráadásul, az atléta, Szőcs Diána egyéni csúccsal bronzérmet szerzett a 200 méteres síkfutásban, így kilenc éremmel gazdagodott a magyar csapat a németországi viadal harmadik napján.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik