Gyász: elhunyt Doyle Brunson, az egyik legnagyobb hatású pókerjátékos

2023.05.15. 09:30
null
Doyle Brunson (1933–2023) (Fotó: Getty Images)
Az AP hírügynökség jelentése szerint vasárnap hosszú betegség után 89 évesen elhunyt Doyle Brunson, az egyik legnagyobb hatású pókerjátékos, aki kétszer, 1976-ban és 1977-ben nyerte meg a póker-világbajnokság (WSOP) főversenyének döntőjét, s csaknem 65 éven át tartott profi pályafutása, amely során 10 WSOP-versenyen diadalmaskodott, amivel a mai napig a második helyen áll a vonatkozó örökranglistán.

Brunson még az 1950-es években kezdte pályafutását, és tíz éve egészségi állapota miatt visszavonult az aktív játéktól. A Texas Dolly becenevű, a póker Hírességek Csarnokába 1988-ban beválasztott kártyás 1976-ban és 1977-ben is megnyerte a póker-világbajnokság (WSOP) főversenyét – egyedülálló módon, mindkétszer 10-2 lapokat tartott a kezében, ezért ezt az induló kezet azóta róla nevezték el.

Az asztaloknál szinte kivétel nélkül védjegyévé váló kalapban ülő Brunson hosszú pályafutása során a WSOP-n összesen 10 karkötőt nyert, amivel a 16-nál tartó Phil Hellmuth mögött a második az örökrangsorban.

Az elmúlt években idejét népes családja körében töltő Brunson 1978-ban megírta első, The Super System című könyvét, amely az egyik első, a Texas Hold'em játék stratégiai mélységeibe engedett betekintést, s később további szakkönyvekkel oktatta az amatőr játékosokat – amiről volt egy legendás mondása is: „Ez nagyon sok pénzbe került nekem később az asztal mellett…”

Legfrissebb hírek

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
12 órája

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
21 órája

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

„Teljes lelkemből sajnálom” – az ellenfél oldaláról Gerard Piqué is részvétet nyilvánított

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 12:30

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

34 évesen meghalt az Európa-bajnok középtávfutó

Atlétika
2026.11.01. 15:13

Tehetséges távolugró is életét vesztette a toledói vonatbalesetben

Egyéb egyéni
2026.10.30. 09:01