Népsport: Komjádi Béla munkába őrölte egészségét

Az elkövetkezendő évek világpolitikáját alapvetően meghatározó két esemény köthető 1933 márciusának első napjaihoz: 4-én iktatták be hivatalába az Egyesült Államok harminckettedik elnökét, Franklin Delano Rooseveltet, illetve az 5-én megtartott német birodalmi gyűlési választásokon a szavazatok 43.9 százalékát megszerezve győzedelmeskedett Adolf Hitler pártja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt. Csakhogy a föld megannyi országában kiemelt figyelmet kapó két politikai történést gyorsan elhomályosította Magyarországon Komjádi Béla hirtelen halála.

A magyar vízilabda apostola Roose­velt hivatalba lépése napján kapott agyvérzést, és a náci párt választási sikere napjának reggelén hunyt el a Szobi utcai szanatóriumban – azaz alig több mint hét hónappal a sportág első magyar olimpiai diadalát követően és tíz nappal 41. születésnapja előtt. Az újságok – politikai és szakmai irányultságuktól függetlenül – nagy terjedelemben informálták olvasóikat a haláleset körülményeiről, emlékező írásaikban cseppet sem takarékoskodtak a méltató, egyúttal fájdalomtól elnehezült szavakkal.

Éppen 90 éve tehát, hogy a mindenki által tisztelt Komi, a magyar vízilabda első aranykorszakának letéteményese, szövetségi kapitánya, a későbbi sikerek megalapozója, a hazai póló naggyá tevője és atyamestere hatalmas űrt hagyott maga után halálával. A sors fintora, hogy éppen a válogatott évi első edzésnapjához, valamint kedvenc játékosához, Homonnai Mártonhoz kapcsolódnak a drámai történések.

A Magyar Úszószövetségben (MÚSZ) az ügyvezető alelnöki tisztséget is betöltő Komjádi március 4-én délben Albrecht főhercegnél járt a MÚSZ több elnökségi tagjával. A megbeszélést követően megebédelt, délután meglátogatta beteg édesanyját, más forrás szerint kávéházban (is) időzött, majd útja a jelentős részben az ő kitartó küzdelmének köszönhetően 1930-ban megépült és átadott Nemzeti Sportuszodába vezetett. Ott rossz hírrel szembesült. A Nemzeti Úszósport Alapítvánnyal korábban keményen tárgyalt, hogy Homonnai uszodai titkári megbízatását tíz évvel meghosszabbítsák, ám az általa átolvasott levélből kiderült, hogy a megállapodás szövegén változtattak. Dühbe gurult, aztán erőt vett magán, megtartotta az év első tréningjét a pólóválogatottnak, majd megvacsorázott a játékosokkal.

Este kilenckor a titkári szobába ment, hogy felvegye a kabátját, de rosszul érezte magát, így Homonnai és az ott tartózkodó Dinnyés Lajos országgyűlési képviselő, a MÚSZ elnökségi tagja kinyitotta az ablakokat, Komjádi pedig leült egy székre. Ekkor hirtelen haragosan az asztalra csapott: „Így felrúgni egy megállapodást! Majd én megmutatom nekik! Még holnap telefonálok Kelemen Kornélnak...”(Kelemen volt az Országos Testnevelési Tanács, az OTT elnöke.)

Ebben a pillanatban megingott, Homonnai még időben elkapta, az orvosi szobába vitték, orvosért telefonáltak. A megérkező dr. Gosztonyi Vilmos rögtön megvizsgálta, három deci vért vett tőle, és agyvérzést gyanított. Befutottak a mentők is, az eszméletét a mentőkocsiban elvesztő Komjádit a Szobi utcai szanatóriumba szállították, és már nem tért magához – március 5-én, vasárnap reggel háromnegyed nyolckor elhunyt.

Komjádi a koránál legalább tíz évvel többnek tűnt, nem véletlen, hogy nemcsak a fiatalabbak, hanem még az idősebbek is Komi bának szólították. Öt ember életét élte, mintha eleve rövid időre számított volna, abba viszont mindent bele akart srófolni. A sok szép, tartalmas méltatás bármelyikét választhatnánk, de idézzük fel a Budapesti Hírlap cikkének egy részletét, hogy közelebb kerüljünk Komjádi leállni nem tudó személyiségéhez:

„Fanatikus harcosa volt a magyar sportnak és csodálatosképpen egyesült benne az akaraterő és a szívjóság. Tervek fogamzottak meg az agyában s máris nekiindult a tettre váltásnak. Nem ismert akadályt, nem tűrt megalkuvást. A hadvezér biztonságával nyomult előre és küldte harcba minden szavának engedelmeskedő haderejét. Sohasem tévedett és sohasem hibázott. Amit akart, keresztülvitte s amit csinált, minden tökéletes volt. S ezzel az impozáns biztonsággal fegyverezte le ellenfeleit s tette hódolóivá. Szinte példa nélkül áll, hogy a magyar sportéletben valakit annyira elismertek volna minden fenntartás nélkül hivatott vezérnek. Minden utána igazodott, ő mozgatta a hatalmas gépezetet, amelynek ismerte minden rúgóját a legkisebb csavarokig. S a gépezetet óvta és kezelte s ebbe a munkába őrölte bele amúgy is beteg s kíméletre szoruló szervezetét.”

Vagyis a nem egészen 41 éves Komjádinak ekkorra már megrendült az egészsége. A sajtóban többször lehetett olvasni, hogy túlságosan magas a vérnyomása, és ha nem vesz vissza a tempóból, rossz vége lesz. Az Est című lap a normálisnál kétszer nagyobb vérnyomásról, előrehaladott érelmeszesedésről, szívizomsorvadásról számolt be, az orvosok szerint szigorú diétát kellett volna követnie, távol tartania magát az izgalmaktól és végre hosszú pihenőre elvonulnia.

Az első magyar olimpiai pólóaranyat termő Los Angeles-i játékokon például a szokásosnál is nagyobb súly nehezedett Komira: a nehéz gazdasági helyzet, a messzi helyszín miatt – költségkímélésként – egy személyben ő vezette az eleve igen korán, június 27-én útnak induló, és két részletben, szeptember 7-én, illetve 10-én hazatérő úszó- és vízilabdacsapatot. A négyszeres Európa-bajnok, 1928-ban olimpiai ezüstérmes, 1932-ben a 4x200-as gyorsváltóval bronzérmes úszó, Bárány István említette meg, hogy Komjádi előre beszerezte az amerikai túrán érintendő városokban praktizáló magyar orvosok címét, ha ne adj' isten történne vele valami... Lelkiállapotáról sokat elárul, hogy – kifogásolható egészségi állapota és egyes játékosok fegyelmezetlensége miatt – az utazás előtt öt nappal még azon gondolkodott, hogy egyáltalán elvállalja-e a csapatvezetői feladatot.

Komjádi sokat látott a 72 napos túra alatt, 1932 októberében például Az Ujságnak számolt be részletesen az Egyesült Államokban tapasztaltakról, kitérve a közlekedésre, a gazdasági és társadalmi életre, a szólásszabadságra, a gyülekezési jogra. Novemberben előadást tartott élményeiről az Óbudai Szabadelvű Ifjúság rendezvényén, a Nemzeti Szabadelvű Párt óbudai szervezetének (amely az ő agitátori munkája révén alakulhatott meg 1930-ban) Pacsirtamező utcai helyiségében. Decemberben már a négyéves elképzeléséről lehetett olvasni, 1933-ra többek között ezt tervezte: „Az első év fő feladata a válogatott keret kialakítása. Ezért már korán, március elsején megkezdjük a válogatott tréningeket. A válogatott keretbe kilenc olimpikont és hat fiatalt fogok besorozni.”

Csodák csodájára hosszú évek után, a barátok könyörgésére január 7-én elutazott pihenni, ám nem sokáig bírta Balatonkenesén. Unatkozott, és a tervezett tíz-tizenkét nap helyett már egy hét után visszatért a fővárosba. Január végén mint fővárosi törvényhatósági bizottsági tag és a sportbizottság alelnöke részt vett a testület ülésén, és javasolta a sport vigalmi adójának eltörlését, február 20-án pedig az OTT tanácstermében tartott sportszakmai előadást a vízilabdáról.Ezek után következett a négyéves tervben elsőként megfogalmazott programpont kipipálása, vagyis a március eleji első edzés. A halállal azonban, noha tisztában volt a rá leselkedő veszéllyel, nem kalkulált Komjádi – betervezetlenül következett be.

Utolsó útjára sok ezren kísérték el március 7-én a rákoskeresztúri izraelita temetőben, a Pesti Izraelita Szentegylet felajánlására díszsírhelyet kapott. A gyászszertartást Hevesi Simon főrabbi vezette, gyászbeszédet mondott többek között ifjabb Horthy Miklós MÚSZ-elnök, Rassay Károly, a szabadelvű párt vezetője, a sírnál a nagy kedvenc, Homonnai Márton emlékezett. Síremlékét halála első évfordulóján avatták fel.