Öttusa-vb: többnyire jó vívással alapoztak a mieink a férfi elődöntőre

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.27. 13:49
null
Demeter Bence a hatodik-nyolcadik pozícióból várja a csütörtöki folytatást (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A négy elődöntős magyar közül három pozitív mérleggel zárta a körvívást az alexandriai öttusa-világbajnokság férfi egyéni és csapatversenyében – írja az MTI.


A 69 fős mezőny kedden a selejtezővel kezdett, onnan 36-an léptek tovább. Ezt követte a szerdai körvívás, melynek eredményét magukkal viszik a versenyzők az elődöntőbe, majd az onnan továbbjutók a döntőbe is. Emiatt ennek a számnak meghatározó jelentősége van, kiemelkedő szereplés megalapozhatja a későbbi eredményességet.

Bőhm Csaba 21 győzelemmel és 14 vereséggel zárt – a nemzetközi szövetség eredményközlője alapján –, ezzel a második-harmadik helyen áll az elődöntő A csoportjában. Ugyanitt Szép Balázs hetedik-kilencedik 18 sikeres és 17 vesztett asszóval.

A B-ben Demeter Bence a hatodik-nyolcadik pozícióból várja a csütörtöki folytatást, miután 20 győzelme mellé 15 vereséget szedett össze, Bereczki Richárdnak viszont lejjebbről kell majd megkezdenie a felkapaszkodást, mivel 15/20-as mérlegével ebben a mezőnyrészben a 13-15. helyet foglalja el.

A csütörtöki elődöntőben két 18-as csoportban zajlanak majd a küzdelmek. A szombati fináléba csoportonként az első hét közvetlenül, további négy öttusázó pedig pontszáma alapján jut be.

Legfrissebb hírek

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
12 órája

„Sikerült megkoronázni a hetet” – Tamás Botond az öttusa Eb után

Egyéb egyéni
Tegnap, 9:48

Szinte lemásolta a tavalyi Eb-t az Isztambulban is az éremtáblázat élén végző magyar öttusaválogatott

Egyéb egyéni
2026.08.10. 08:40

Öttusa Eb: Koleszár Mihály és Guzi Blanka ismét aranyérmes vegyes váltóban

Egyéb egyéni
2026.08.09. 15:19

Öttusa: Európa-bajnok a magyar férficsapat, Tamás Botond ezüstérmes

Egyéb egyéni
2026.08.08. 19:01

Öttusa Eb: Guzi Blanka Európa-bajnoki bronzérmes Isztambulban, a magyar csapat a dobogó tetején

Egyéb egyéni
2026.08.08. 11:08

Öttusa Eb: Tamás Botond döntős, Bőhm Csaba őrült hajrában éppen csak lemaradt

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:04

Öttusa-Eb: Koleszár Mihály és Szép Balázs döntőbe jutott Isztambulban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 14:00