Curling: a magyarok harmadszor is kikaptak a vegyespáros-vb-n

Vágólapra másolva!
2022.04.27. 16:34
null
Sorozatban harmadik vereségét szenvedte el a csapat (Fotó: curling.hu)
Címkék
A Szekeres Ildikó és Nagy György alkotta magyar csapat szerdai mérkőzésén is kikapott a Genfben zajló vegyes páros curling-világbajnokságon – jelentette az MTI.

 

A vb honlapja szerint a találkozó feléig a csoportot makulátlan mérleggel vezető skótok 5–3-as előnyre tettek szert, majd egy 5–0-s enddel végleg eldöntötték az összecsapást, amely végül 10–4-es sikerükkel zárult. A magyarok sorozatban harmadik meccsüket vesztették el.

A magyar páros csütörtökön előbb 10 órától az amerikai, majd 18 órától a cseh kettőssel találkozik a csoportkör zárásaként.

A két tízcsapatos csoportból az elsők az elődöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a négy közé jutásért. A tizedik helyezettek kiesnek, a nyolcadik és kilencedik helyezettek pedig a bennmaradásért küzdenek. Szekeres és Nagy három győzelemmel és négy vereséggel csoportja ötödik helyén áll, holtversenyben a cseh és az ausztrál párossal.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik