Rapid- és villámsakk-vb: Varsóban rendezik az eseményt

Vágólapra másolva!
2021.12.10. 16:54
null
Magnus Carlsen a rapid- és villámsakk-vb-címvédője is (Fotó: AFP)
Varsóban rendezik meg december 25. és 31. között a rapid- és villámsakk-világbajnokságot a nemzetközi szövetség (FIDE) pénteki közlése szerint – számolt be róla az MTI.

 

Az eseménynek eredetileg Nur-Szultan adott volna otthont, de a FIDE csütörtökön jelezte, hogy a kazah főváros a koronavírus-járvány miatt nem tudja megrendezni, mivel a helyi korlátozó intézkedések értelmében az országba érkezőkre egyhetes karantén vár.

„Hálásak vagyunk a nagy sakkhagyományokkal rendelkező Lengyelországnak, hogy ilyen rövid határidővel vállalta a rendezést” – áll a FIDE közleményében.

A hagyományosnál rövidebb játékidejű partikkal zajló vb-t a pandémia miatt 2020-ban törölni kellett, a tavaly decemberi időpontot pedig előbb 2021 tavaszára, majd ez év végére tették át.

A legutóbbi két ilyen világbajnokságnak Oroszország adott otthont: 2018-ban Szentpétervár, 2019-ben Moszkva. A nőknél gyorssakkban – rapidban – az orosz Jekatyerina Lagno, a még rövidebb idejű meccseket jelentő villámban az indiai Humpy Koneru a vb-címvédő, míg a férfiaknál mind a két titulust a norvég Magnus Carlsen birtokolja, aki a klasszikus sakknak is világbajnoka.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik