Csupasport: lebénult, de nem adta fel az álmait

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 21:13
Címkék
Trevor Kennison öt évvel ezelőtt szenvedett olyan súlyos gerincsérülést, amely tolókocsiba kényszerítette, és ezzel valami teljesen váratlan dolog kezdődött az életében.

Az amerikai Trevor Kennison 22 évesen a Colorado államban található Vailben dolgozott vízvezeték-szerelőként, ez a kisváros igazi síparadicsom. Mondjuk, ő sosem volt egy sportőrült, bár a középiskola elvégzése után elkezdett aktívan snowboardozni, de esze ágában sem volt profinak állni.

2014 novemberében súlyos sérülést szenvedett, miután háttal érkezett egy háromméteres ugratóra, amit a haverjaival épített. Mint mesélte, hallotta a roppanást, az esés után mozdulni sem tudott, a hóban fekve három órán keresztül várt a mentőcsapatra.

„Nem hittem volna, hogy valaha lejutok arról a hegyről” – emlékezett vissza Trevor, akit kórházba szállítottak, ott pedig kiderült, hogy két csigolyája eltört, és örökre lebénult deréktól lefelé, így újra kellett építenie az életét.

Trevor Kennison elképesztő történetét elolvashatják a Csupasporton, ahol láthatnak egy videót arról, mire képes a pozitív életszemlélet, valamint találhatnak egy cikket arról, hogy 2023-ban szerveznék az első futóvesztiválként is felfogható országúti világbajnokságot, amely iránt már most hatalmas az érdeklődés.

Legfrissebb hírek

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39

Presztízsértékű volt neki a verseny, érmet nyert rajta

Csupasport
2025.11.04. 16:33
Ezek is érdekelhetik