A legendás atlétikaedző, Iglói Mihály forradalmi edzésmódszerei Magyarországon, az Egyesült Államokban és Görögországban is átalakították a közép- és hosszútávfutást, hazánkban 1952 és 1956 között világhírű tanítványai, Iharos Sándor, Rózsavölgyi István és Tábori László eredményei bizonyították ezek rendkívüli hatékonyságát: 1956-ra ők tartották az összes világcsúcsot 1500 és 10 000 méter között.
„Az Öregünknél a négyszáz méterek különböző variáns futása volt mindennek az alapja – mondta edzőjéről kedvenc tanítványa, Iharos Sándor egy 1975-ben adott tévéinterjúban. – Amikor én tízezer méteren futottam világrekordot 1956-ban, edzésen soha, de soha nem futottam nyolcszáz méternél többet, de leggyakrabban négyszáz métert.”
Iglói módszereinek lényege az intervallumos, azaz a résztávos futás volt, amelyről részletesebben a Csupasporton olvashatnak, ahol Vágó Bogi blogja azt veszi górcső alá, számít-e a futásainknál, milyen csillagjegy alatt születtünk.
Mosolyogva és lelkesen teljesítették a Kört
