Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

V. H. L.V. H. L.
2025.09.12. 15:13
null
Szemerey Zsófi (Fotó: Győri Audi ETO KC/ Peka Roland)
A Metzből hazatérő, a magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerző Szemerey Zsófi reméli, Győrben több játéklehetőséget kap, s a nemzeti csatban is ő lesz az első számú kapus.

Még 2013-ban, 19 évesen intett búcsút Győrnek Szemerey Zsófi, aki Veszprém BKC-ben, Mosonmagyaróváron, Siófokon, majd az ETO legnagyobb riválisánál, az FTC-nél védett, mielőtt tavaly a Metzhez szerződött. A magyar válogatott kapus a francia csapattal a legutóbbi idényben bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett, egy év után mégis úgy döntött: elfogadja az Audi ETO KC ajánlatát, és hazatér nevelőklubjához.

A 31 éves játékos régi-új csapatával nemrégiben 43–30-as győzelmet aratott a Bajnokok Ligájában a Borussia Dortmund vendégeként, s most első idénybeli BL-meccsére készül az ellen az Esbjerg ellen, amelyet a győriek tavaly szoros csatába ejtettek ki a legrangosabb európai kupa elődöntőjében. A mérkőzés felvezetéseként az európai szövetség (EHF) készített interjút a 31 éves játékossal, aki arról is beszélt, miért döntött úgy, hogy ismét itthon szeretne játszani.

„Várakozással telve érkeztem meg Metzbe, s nagy esélyként tekintettem a lehetőségre, hogy külföldön is megmutassam magam. Sajnos nem játszottam túl sokat, de a csapatot szerettem, megtanultam egy új nyelvet, úgyhogy összességében jó élmény volt. De többet akartam játszani. Meztben általában csak hetesekre álltam be, márpedig én meg akarom valósítani az álmaimat – mondta Szemerey. – A magyar válogatottban is első számú kapus akarok lenni, úgyhogy amikor a Győr hívott, nem sokat vacilláltam. Elvégre is, ez az a klub, amelyben sokat tanultam, miután 14 évesen elhagytam a szülővárosomat.”

A kitűnő kapus az interjúban arról is beszélt, milyen érzés volt annyi év után visszatérni abba a környezetbe, amelyben tulajdonképpen felnőtté cseperedett.

„Vicces volt, mert ezt megelőzően körülbelül tizennyolc évesen viseltem utoljára a csapat mezét. Emlékszem, a kispadon ültem, mert olyan kiváló kapusaink voltak, mint Pálinger Katalin és Katrine Lunde, akiktől rengeteget tanultam. Most úgy érzem, hazatértem, boldog és büszke vagyok. Emlékszem, amikor elmentem, még a régi csarnokban játszottunk, az új csak később épült meg. Szóval az infrastruktúra sokkal jobb, de amikor beléptem a klub irodájába, furcsa érzés fogott el, mert az ott dolgozó emberek nem cserélődtek, de jó volt viszontlátni őket. Csakúgy, mint az egykori kapusedzőmet, aki még mindig az akadémián dolgozik...”

A magyar válogatottal tavaly Európa-bajnoki bronzérmet szerző kapus úgy véli, az ETO-nál több játéklehetőséghez juthat, mint Franciaországban.

„Többet akarok védeni, mint a múlt évadban, és meg akarom mutatni a képességeimet. Három kapusunk van, de Sandra Toft babát vár. Hatadou Sakóval másmilyen a védési stílusunk, ő kisebb, sokat pattog, én magasabb vagyok, ezért másképpen játszom. Szóval, a szituációtól függően választhatnak közülünk az edzők – ez csak jó lehet a csapatnak.”

Szemerey Zsófi a soron következő, Esbjerg elleni mérkőzésről elmondta, a dán csapat most különösen veszélyes ellenfél lesz.

„Nagyon várjuk, hiszen ez lesz az első hazai BL-meccsünk a szezonban, meg akarjuk mutatni a szurkolóinknak, milyen erősek vagyunk. Az Esbjerggel vigyáznunk kell, hiszen az első mérkőzésüket elvesztették az idei sorozatban, s most Győrből szeretnének pontokat rabolni. Szóval felkészültnek kell lennünk és a legjobbunkat kell nyújtanunk, ha le akarjuk győzni őket.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
Szombat, 18.00: Győri Audi ETO KC–Team Esbjerg (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30

Simon Petra: Ez egy elveszített egy pont

Kézilabda
2026.10.31. 20:27

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51

Berzsenyi Mária nyolcvanéves

Kézilabda
2026.10.31. 07:43

A Ferencvárostól távozó Jesper Jensen az Esbjerg vezetőedzője lesz – hivatalos

Kézilabda
2026.10.29. 14:30

Visszatérhet a norvég női kézilabda-válogatottba a 40 éves legenda

Kézilabda
2026.10.29. 11:15

Női kézi: kölcsönadta, de később számít tehetségére a Győr

Kézilabda
2026.10.29. 10:30