„Az első gondolatom az volt, hogy vége a pályafutásomnak, de azért nyilván meg kell várni, hogy a Nemzetközi Judoszövetség, az IJF milyen döntéseket hoz, milyen változtatásokat hoz a kvalifikációval kapcsolatban. Nem titok, hogy nem álltam kvótás helyen, de hittem benne, hogy a hátralévő versenyeken fel tudok jönni arra a ranglistán abba a pozícióba, amellyel tokiói induló lehetek – mondta a Nemzeti Sportnak Ungvári Miklós. – Most nem tudom, hogy mit gondoljak. Jövőre negyvenesztendősen kellene szőnyegre lépnem. Sokaknak most a felkészülést kell áthangolni, nekem az egész pályafutásomat át kell gondolnom. Például azt, hogy meg tudom-e csinálni, ki tudom-e húzni 2021-ig, képes leszek-e még egy évig kizsákmányolni a testemet. Az edzőm azt mondta, nem tart pisztolyt a fejemhez, elfogadja, bárhogy is határozok majd. Ehhez adjanak nekem időt.”
A világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig a bizonytalanság végének örül.
„Egyelőre nem tudtam feldolgozni a döntést, de azt érzem, hogy az egyik szemem sír, a másik nevet. Emberileg azt érzem, helyes határozat született, de az elmúlt egy évben nálam már nagyon fókuszban volt az olimpia. Ha mélyponton voltam, ha rossz edzésem volt, vagy egy sikertelenebb versenyem, mindig arra gondoltam, hogy nincs sok hátra, muszáj csinálnom. Már maga a kvalifikációs rendszer meghosszabbítása sok kérdést vet fel, nem tudom, miként határoz majd a nemzetközi szövetség erről. Egy esetleges kitolt, hároméves ciklus nem nekem kedvezne. Én nem akartam már időt nyerni, mert már nem sok időm van. Harmincéves vagyok, és az idő nem engem szolgál. De az mindenképpen jó, hogy végre döntés született. Az ember tud tervezni, el tudja dönteni, hogy mit és hogyan eddzen. Ez a bizonytalanság senkinek sem volt jó.”
