Tokió 2020: március 12-én lobban fel a láng Olümpiában

Vágólapra másolva!
2019.11.13. 10:29
Március 12-én a hagyományoknak megfelelően az ókori olimpiák helyszínén, a görögországi Olümpiában lobban fel a 2020-as tokiói játékok lángja.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának híre szerint Héra templomában a papnők ezúttal is a tradicionális módszerrel, a napsugarak és egy homorú tükör segítségével lobbantják majd fel a tüzet. A ceremónia a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Görög Olimpiai Bizottság, valamint a tokiói szervezők köszöntéséből, a lánggyújtásból, valamint a fáklyafutás görög szakaszának rajtjából áll majd. A láng március 12. és 19. között járja be Görögországot, a japán futók között pedig olyan klasszisok szerepelnek majd, mint a 2004-es athéni bajnok maratonfutó, Nogucsi Mizuki a háromszoros olimpiai aranyérmes cselgáncsozó, Nomura Tadahiro, vagy a három ötkarikás aranyéremmel rendelkező birkózó, Josida Szaori.

A tervek szerint március 19-én az athéni Panathinaiko Stadionban kerül sor a fáklyaátadásra: ekkor veszik át a tokiói szervezők a lángot a Görög Olimpiai Bizottságtól, majd másnap egy különleges, „Tokyo 2020 Go” feliratú repülőgép szállítja Japánba a Mijagi prefektúrában található JASDF Macusima légierő-bázisra.

A szigetországi fáklyaváltó során a 2011-es földrengés által leginkább sújtott területekre is eljut az olimpiai láng, amely a július 24-én sorra kerülő nyitóünnepségig 47 prefektúrában visznek majd körbe.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:49

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26
Ezek is érdekelhetik