Tokió 2020: a NOB szeretné, ha az utolsó napon rendeznék a maratonit

2019.11.13. 21:19
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a hagyományoknak megfelelően az utolsó napon rendezné meg a férfi maratoni futást a jövő nyári tokiói olimpián, annak ellenére, hogy a versenynek Szapporó ad majd otthont.

John Coates, a szervezet koordinációs bizottságának elnöke szerdán úgy fogalmazott, ha kell, a verseny után különgépekkel szállítják a sportolókat a záróünnepségre, ahol sor kerül majd a dobogósok köszöntésére. A tervek szerint a női maratoni futás érmesei is ekkor kapnák meg díjaikat.

A sportvezető ezzel reagált Mori Josirónak, a játékok szervezőbizottsága elnökének szavaira, aki a múlt héten azt mondta: a megváltozott helyszín miatt vélhetően a tervezettnél korábban kell majd megtartani a versenyszámot. Coates ugyanakkor hozzátette, még nincs végső döntés a pontos dátumról.

A NOB és a szervezőbizottság november elején jelentette be, hogy a Tokióban várható nagy meleg miatt a jóval északabbra fekvő Szapporóban rendezik meg a maratoni futást és a gyaloglószámokat a július 24. és augusztus 9. közötti tokiói olimpián.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09