Tömegsport: 19 ezren a budapesti maratoni első napján

MTI MTIMTI MTI
2019.09.28. 17:27
A 34. Spar Budapest Maraton Fesztivál első napi távjaira összesen 18 850-en neveztek – közölte a szervező Budapest Sportiroda.

Szombat reggel a 10 kilométeres Landliebe futással kezdődött meg a kétnapos őszi budapesti futóünnep, a több hullámban rajtoló, több mint négyezer fős mezőnyből elsőként Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont versenyzője ért célba, 31:45 perces eredménnyel. A nőknél a távot 36:49 perc alatt teljesítő belga Jenna Wyns szakította át elsőnek a célszalagot.

A tíz kilométeres mezőnyben ott volt az Aktív Magyarország színeiben többek között Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár, Biczi Orsolya miniszteri biztos és Révész Máriusz kormánybiztos is.

A fesztivál második napján, vasárnap reggel kilenc órakor rajtol a SPAR Budapest Maraton, amelyet egyéniben, párban vagy váltóban lehet teljesíteni. A maratonisták mellé bekapcsolódnak majd a Real Nature 30 kilométeres futás résztvevői is. Nevezni még a helyszínen is lehet, de fontos időben érkezni – hívták fel a figyelmet a szervezők. A maratoni távon magyar bajnoki érmekért is zajlik a küzdelem.

Szurkolókkal együtt mintegy százezer emberre számít a Budapest Sportiroda vasárnapra. Európa egyik legszebb és leglátványosabb maratoni útvonala a Duna két partján vezet, át az Alagúton és a Margitszigeten.

Legfrissebb hírek

Maratoni szerelem első látásra – interjú Vindics-Tóth Lili Annával

Képes Sport
2026.11.03. 11:23

Svéd és kenyai győzelem a New York Marathonon

Atlétika
2026.11.01. 17:59

Vindics-Tóth Lili Anna: Már megvan az az időm, amely Eb-ezüstérmeshez illik

Atlétika
2026.09.30. 07:06

Doppinggyanú miatt felfüggesztették a 2019-es tokiói maratoni győztesét

Atlétika
2026.09.17. 10:47

Sydney-i maratoni: tévedésből a müncheni stadion képe került az emlékéremre

Atlétika
2026.08.23. 11:34

Új világcsúcs: Joyce Hübner 367 maratonit futott 367 nap alatt

Atlétika
2026.06.02. 17:04

Vindics-Tóth Lili: Még sokat lehet fejlődni, de már tudom, mire számítsak

Atlétika
2026.05.12. 09:23

1:59:30 – szép új világ? – N. Pál József publicisztikája

Atlétika
2026.05.10. 23:39