Olimpia 2032: az ausztrál miniszterelnök Queenslanddel pályázna

2019.07.02. 10:09
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök támogatja a 2032-es nyári olimpia rendezési jogának megpályázását, egyben felkérte a Queensland államot vezető kormányt, hogy álljon a kandidálás mögé.

Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz szerint az 51 éves Morrison a G20 országcsoport múlt hét végén, Oszakában tartott csúcsértekezletén találkozott Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, valamint John Coates NOB-taggal, az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnökével.

„Egy brisbane-i olimpia képes lenne megváltoztatni Queensland jövőjét, mert akárcsak 2000-ben Sydneyben, itt is nagymértékű gazdasági és munkaerő-piaci növekedést idézne elő, valamint az egész államot megmutatná a világnak” – jelentette ki Morrison, akivel Bach és Coates ismertette a lényegét annak a NOB által a múlt héten elfogadott módosítási csomagnak, amelynek nyomán jelentős mértékben megváltozik a nyári és téli olimpiák helyszínkijelölésének menete. Ennek az egyik fontos pontja, hogy a jövőben már nem feltétlenül hét évvel az adott esemény előtt, hanem jóval korábban is dönthet a NOB a játékok helyszínéről. Az ausztrál miniszterelnök szerint ez azért előnyös, mert a rendezőnek több ideje lesz felkészülni az eseményre, és a NOB-bal is korábban elkezdheti az egyeztetéseket.

„A sydneyi olimpia új alapokra helyezte az ötkarikás játékokat, a NOB pedig csaknem húsz évvel később is változatlanul dicséri azt az eseményt. Nem kétséges, hogy a queenslandiek még a 2000-esnél is jobb eseményt tudnának rendezni 2032-ben Brisbane-ben” – mondta Morrison.

Thomas Bach az ausztrál miniszterelnökkel folytatott egyeztetés után azt mondta, nagyon pozitív benyomást tett rá, hogy Morrison határozottan támogatja az olimpia megrendezésének lehetőségét Ausztráliában.

„Egyértelművé tette, hogy a játékok megrendezése száz százalékban illeszkedne a kormánya által kidolgozott tízéves infrastruktúra-fejlesztő tervekhez” – nyilatkozta a NOB elnöke, aki szerint nagyon jó alapot jelent a 2032-es nyári olimpia szempontjából az ausztrálok korai elkötelezettsége.

A 13 év múlva sorra kerülő nyári játékok megrendezéséért India, Indonézia, Sanghaj, valamint Pjongcsang és Szöul közösen is érdeklődik.

A 2020-as nyári olimpiát Tokióban rendezik, 2024-ben Párizs, 2028-ban pedig Los Angeles lesz a házigazda.

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2 órája

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18