Fogathajtás: helyükön maradtak a maratonhajtásban az élen állók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.08. 19:19
Az egyeseknél Meskóné Orosz Mária, a ketteseknél Hölle Martin, a négyesnél pedig Móró Lajos is megőrizte díjhajtásban szerzett éllovas pozícióját a szombati maratonhajtásban a fogathajtók Mélykúton zajló 56. Magyar Derbyjén.

A kategóriaelsők mindegyike növelte előnyét összetettben, közülük Meskóné Orosz Mária és Móró Lajos ráadásul a második számban is a legjobbnak bizonyult. A kettesek között viszont a háromszoros világbajnok Hölle ugyan csak 0.4 hibaponttal, de ezúttal második lett Kákonyi Norbert mögött, aki viszont mostani sikere ellenére sem tudott összetettben a legjobb három közé kerülni.

Meskóné Orosz Mária több mint húsz hibapontosra növelte előnyét, Móró pedig már közel 14 hibaponttal előzi meg a két fogattal induló, csapatban világbajnok Dobrovitz Józsefet, míg Hölle előnye majdnem 17 hibapont Hódi Károllyal szemben, aki 2005-ben ezüst-, 2007-ben pedig bronzérmes volt a világbajnokságon egyéniben. Ezek olyan jelentős különbségek, hogy nagy meglepetés lenne, ha az éllovasok nem tudnák megőrizni első helyüket az akadályhajtás során.

A magyar kettes fogatok számára egyben világbajnoki válogató is a mélykúti nemzetközi viadal, amelyen nyolc nemzet 85 fogatának 237 lova méri össze tudását. A magyarokon kívül chilei, észt, horvát, lengyel, osztrák, román és szlovák fogathajtók versenyeznek. A kettesek csapatversenyében továbbra is vezet a Hölle, Hódi, Osztertág Kristóf magyar trió. Vasárnap az akadályhajtással zárul a program.

Legfrissebb hírek

Dani Marcell vezet a ketteseknél, Dobrovitz József az élen a négyeseknél a fogathajtó-vk-n

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:15

Fogathajtó-vk: megkezdődött a szilvásváradi forduló

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:02

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
2025.06.18. 17:19

A hazai fogathajtás színe-java Szilvásváradon edzőtáborozik

Egyéb egyéni
2025.06.11. 11:38

Négyesfogathajtó-vb: ausztrál és holland címvédés, Dobrovitz József a legjobb magyar

Egyéb egyéni
2024.09.08. 17:54

Négyesfogathajtó-vb: Lázár Zoltán ötven hibapont alatt zárta a díjhajtást

Egyéb egyéni
2024.09.06. 16:58

Négyesfogathajtó-vb: „Közmegelégedés övezi a versenyt” – Cseri Dávid

Egyéb egyéni
2024.09.05. 15:49

Négyesfogathajtó-vb: „Nehéz fenntartani a motivációt” – Boyd Exell

Egyéb egyéni
2024.09.05. 14:56
Ezek is érdekelhetik