Tokió 2020: bemutatták a szurkolókat segítő robotokat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.03.15. 12:46
A jövő évi tokiói olimpia szervezőbizottsága bemutatta pénteken azokat a robotokat, amelyeket az olimpia és a paralimpia alatt fognak alkalmazni, hogy „a leginnovatívabb olimpiai játékként” emlékezzenek a 2020. évi nyári játékokra.

Japán közismert robottechnológiájáról, és a 2020. évi nyári játékok jó alkalmat teremtenek arra, hogy ezt bemutassa – hangsúlyozta Komija Maszaaki, az olimpia vezérigazgatójának helyettese sajtóértekezletén.

„A robotoknak nem szabad legyőzniük az embereket, baráti kapcsolatban kell lenniük velük, együtt kell dolgozniuk. Ilyen típusú robotokat képzeltünk el” – mondta.

Az embereket támogató robotot (Human support robot – HSR)) a Toyota, a játékok egyik szponzora fejlesztette ki. Tizenhat robot fogja segíteni a munkát a nemzeti stadionban, öt másik robotot (DSR) pedig felszolgálásra használnak majd.

Az egy méter magas HSR robotnak egy keze van, óránként 2.2 kilométer megtételére képes. Beszél és a nézőket a helyükre tudja kalauzolni.

A DSR-robotok az ételeket és italokat fogják felszolgálni a nézőknek, akik tableten rendelhetik meg azokat. Az atlétikai versenyek idején dolgoznak majd a központi stadionban.

A szervezők bemutatták a másik olimpiai szponzor, a Panasonic által kifejlesztett, a dolgozók munkáját megkönnyítő speciális ruhát. Ha valaki azt viseli, akkor a ruha támasztékot nyújt a hát és a váll számára, lehetővé téve, hogy a nehéz súlyok felemeléséhez 10-40 százalékkal kisebb erőt kelljen kifejteni.

Az olimpia idején 20 ilyen ruhát fognak használni, amely a vendégeket is segítheti csomagjaik cipelésében, és a repülőtéri munkásoknak is segít a csomagok buszokra rakásában.

A fejlesztések a szervezők szerint az olimpián dolgozók számára is egészségesebb és biztonságosabb munkakörülményeket biztosítanak.

További robotokat is bevetnek az olimpián, őket később fogják bemutatni. Projektjük célja, hogy bemutassák a robotok lehetséges széles körű felhasználást a mindennapokban – közölték a szervezők.

Legfrissebb hírek

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
2025.07.28. 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52
Ezek is érdekelhetik