Asztalitenisz Eb: Pótáék csoportelsőként jutottak ki

2018.11.20. 20:16
A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a selejtezőcsoportját azzal, hogy kedden Várpalotán 3:1-re legyőzte Csehországot.

A magyarok a spanyolok otthonában aratott októberi 3:0-s sikerükkel már nagyon közel kerültek a kijutáshoz, de szerencsétlen körbeverés esetén még le is maradhattak volna az egyenesági továbblépést érő első két helyről. Utolsó meccsükön tehát győzniük kellett, és ez azért is fontos volt, mert a selejtezőcsoportok győzteseit majd a legjobb nyolc között emelik ki a 2019-es kontinensviadalon.

Kezdésként Póta Georgina (33. a világranglistán) egy viszonylag egyoldalú mérkőzésen megverte a vendégek második számú játékosát, Karin Adamkovát (107.), majd következett Madarász Dóra (75.) és a csehek legjobbja, Hana Matelová (64.) összecsapása. Ezen már nagyobb küzdelmet láthatott a Gál Gyula Városi Sportcsarnok közönsége. Bár a magyar játékos itt is megnyerte az első szettet, a másodikban pedig 10:7-nél három játszmalabdája volt, a folytatásban már riválisa irányított, és 3:1-es sikerrel kiegyenlített.

Pergel Szandra (68.) és Aneta Kucerová (271.) találkozója a papírformának megfelelően alakult – noha az első szettben a hazai asztaliteniszezőnek 8:10-ről kellett fordítania –, így a negyedik meccsen Póta Georgina magyar szempontból már a végső győzelemért szállhatott harcba Matelová ellen. Az első és a második felvonás szoros csatát hozott, a harmadik pedig már sima volt, de a lényeg, hogy mindhármat Póta húzta be, így önmaga második győzelmével a párharcot is megnyerte Magyarországnak.

Érdekesség, hogy a magyar–cseh volt az ötödik mérkőzés a 4. csoportban, ám először született hazai siker.

A magyar női és férfiegyüttes is a legmagasabb, A-osztályban szerepel, illetve szerepelt a selejtezőben. Ebből az osztályból nemenként a hat csoport első és második helyezettjei egyből kijutnak a 24 csapatos kontinensviadalra – a házigazda franciák, valamint a 2017-es csapat Eb győztesei, a férfiaknál a németek, a nőknél a románok automatikusan ott lesznek a kontinensviadalon –, míg a harmadik helyezettek rájátszásban küzdhetnek meg a fennmaradó tíz helyért, mégpedig a B-osztály csoportjainak első és második helyezettjeivel.

A nantes-i csapat Eb-t 2019 szeptemberében rendezik.

ASZTALITENISZ
EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, NŐK, A-OSZTÁLY, 4. CSOPORT

Magyarország–Csehország 3:1
Póta Georgina–Karin Adamková 3:0 (5, 5, 9)
Madarász Dóra–Hana Matelová 1:3 (6, –10, –9, –5)
Pergel Szandra–Aneta Kucerová 3:0 (10, 5, 9)
Póta–Matelová 3:0 (11, 9, 6)

KORÁBBI EREDMÉNYEK
Magyarország–Spanyolország 1:3
Csehország–Magyarország 1:3
Spanyolország–Csehország 1:3
Spanyolország–Magyarország 0:3

A TOVÁBBI PROGRAM
Csehország–Spanyolország, december 4.

Az állás: 1. Magyarország 7 pont, 2. Csehország 4 (5–7), 3. Spanyolország 4 (4–7)
A győzelemért 2, a vereségért 1 pont jár.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba párosban is búcsúzott

Egyéb egyéni
Tegnap, 16:23

Asztalitenisz: András Csaba párosban főtáblára jutott Zágrábban

Egyéb egyéni
2026.06.10. 20:51

Magyarország évtizedekre elköszönt, Salvatore Schillaci beköszönt – vb-videók

Minden más foci
2026.06.09. 14:49

Úgy kezdett a magyar válogatott, mint labdarúgó-vb-n még senki – videók!

Minden más foci
2026.06.03. 11:18

Csata Santiagóban, magyar könnyek Buenos Airesben, aztán Irapuato...

Minden más foci
2026.06.02. 11:20

Vb-felkészülés: Svájc kiütötte Jordániát, győzelemmel hangoltak a csehek és a zöld-fokiak is

Foci vb 2026
2026.05.31. 17:58

Inkább behelyezi, mint belövi: születésnapos az első magyar vb-gól!

Minden más foci
2026.05.27. 10:20

Kóczián Éva 90 éves lett

Egyéb egyéni
2026.05.25. 13:45
Ezek is érdekelhetik