Sportolósors: extra figyelmet kapnak a visszavonuló amerikaiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.19. 14:00
null
Michael Phelps nehezen viselte a visszavonulás utáni magányt (Fotó: AFP)
A legendás amerikai úszó, Michael Phelps szerint többet kell tenni azokért az olimpikonokért, akik befejezik pályafutásukat, és kikerülnek a reflektorfényből. A legtöbben ugyanis nem tudják elviselni a mellőzöttséget, és azt, hogy a figyelem azonnal  a következő, tehetséges generációra összpontosul.

 

 

A 23-szoros olimpiai bajnok amerikai úszó korábban bevallotta, hogy visszavonulását követően depresszióval küzdött, és lelki mélypontján már az öngyilkosságot is fontolgatta.

A négy olimpián is sikerrel szereplő sportolót a depressziója rengeteg bajba sodorta: 2004 novemberében ittas vezetések kapták, 2008 novemberében füstölgő kannabisszal a kezében fotózkodott, 2012 végén pedig napokig kis sem mozdult a hálószobájából.

Elmondása szerint az Amerikai Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága a jövőben megpróbálja orvosolni ezt a problémát, márciusban ugyanis egy új, kormány által támogatott cselekvési terv lépett életbe.

„Nagyon izgatott vagyok, mert hamarosan látni fogjuk, hogy a szervezet milyen lépéseket tett a sportolók a támogatását illetően. Nagyon remélem, hogy ezek az emberek jobban élvezhetik majd az életüket, mint annak idején mi” – nyilatkozta.

Februárban a BBC egy felmérését készített, amely kimutatta, hogy a visszavonuló sportolók több mint fele szellemi vagy érzelmi jólétük miatt aggódott, sokan pedig úgy érezték, karrierjük végére elvesztették az identitásukat. A megkérdezetteknek kevesebb mint a fele mentális egészségügyi problémáról számolt be, és segítséget keresett.

Legfrissebb hírek

Vb 2026: „Nagyon jó okkal” tagadták meg a szomáliai bíró beutazását – állítják az amerikaiak

Foci vb 2026
2026.06.10. 09:15

Los Angeles 2028: Dolph Lundgren az öttusa nagykövete lesz

Egyéb egyéni
2026.06.09. 10:46

Ijesztő üzenet a hétszeres olimpiai bajnoktól: Majdnem meghaltam...

Torna
2026.06.07. 10:50

Gulyás Michelle elsősorban a versenyrutint szerezné vissza az idén

Egyéb egyéni
2026.06.04. 15:15

A berlini tartományi parlament támogatja a 2036-os olimpiai pályázatot

Egyéb csapat
2026.05.21. 19:12

Optimista tekvandósok, a birkózók 5–7 olimpiai kvótát remélnek

Egyéb egyéni
2026.05.21. 17:58

Los Angeles 2028: végleges a vízilabda kvalifikációs rendszere

Vízilabda
2026.05.08. 10:51

Nagy-Britannia a 2040-es években ismét olimpiát rendezhet

Egyéb egyéni
2026.05.06. 10:46
Ezek is érdekelhetik