Fallabda ob: tíz év után újra üvegpályás versenyt rendeznek

MTI MTIMTI MTI
2018.04.10. 13:28
Egerben, részben a Dobó téren felállított üvegpályán rendezik május végén a fallabdázók országos bajnokságát – hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján.

Welesz Balázs, a Magyar Fallabdaszövetség elnöke közölte: a május 24. és 27. között sorra kerülő 30. Marshall országos egyéni squash bajnokság és fesztiválra minden eddiginél lényegesen nagyobb számú indulót várnak.

Az üvegpályás mérkőzésekre már elkezdődött a napijegyek értékesítése, míg az ob másik helyszínén, az Invest Sportcentrumban rendezett összecsapások ingyenesen látogathatók – tette hozzá.

A legjobb 8-8 női és férfi játékos május 26-án már az egri Dobó téren felállított üvegpályán mérkőzik egymással, az elődöntőket és döntőket a zárónapon ugyanitt rendezik, utóbbiakat az M4 Sport is közvetíti.

Kiemelte: az indulók között van a 14-szeres magyar bajnok Krajcsák Márk, aki a várakozások szerint nagy csatában védheti meg címét. Rajta kívül már visszavonult és külföldön élő élvonalbeli játékosok is neveztek – jegyezte meg az érdeklődésre utalva. A versenyzők világranglistapontokat is szerezhetnek az egri országos bajnokságon.

Jelezte, a fallabdát 30-50 ezren játsszák rendszeresen és több mint félmillióan próbálták ki eddig Magyarországon, s a sorrendben 30. ob egyik legfontosabb célja a sportág népszerűsítése. Gulyás István, az Egri Squash Sportegyesület elnöke elmondta: az elmúlt 10 évben nem volt üvegpályás verseny Magyarországon, így a Dobó téren felállított látványpálya a világ emblematikus fallabdahelyszínei közé emeli Magyarországot és Egert.

Újságírói kérdésre válaszolva hangsúlyozta: az ob négy napján a délutáni mérkőzéseket bemutatók és koncertek színesítik majd, fesztivállá bővítve a sportági seregszemlét, melynek megszervezése így mintegy 5-6-szorosába kerül a korábbi országos bajnokságoknak.

Legfrissebb hírek

Korrekorder világelsője lesz a női fallabdázóknak

Egyéb egyéni
2026.09.19. 12:42

Új korszak kezdődött a Millenárison

Képes Sport
2026.08.30. 13:09

Farkas Balázs ezüstérmes a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.28. 20:13

Farkas Balázs döntőbe jutott a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.27. 20:37

Farkas Balázs az elődöntőbe jutott a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.26. 19:10

Fallabda: Farkas Balázs legyőzte a második kiemeltet a Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.25. 20:27

Fallabda: Takács Benedek nagy csatában kiesett a Budapest Open nyolcaddöntőjében

Egyéb egyéni
2026.08.25. 15:25

Két magyar a nyolcaddöntőben a fallabda Budapest Openen

Egyéb egyéni
2026.08.24. 20:29