Öttusa Eb: negyedik lett a magyar női váltó Minszkben

Vágólapra másolva!
2017.07.18. 20:49
A negyedik helyen végzett az Alekszejev Tamara, Simon Sarolta páros női váltóban a minszki öttusa Európa-bajnokság első napján.

A magyar kettős a kétszer 100 méteres úszásban a legrosszabb időt érte el, ami az erőviszonyok ismeretében várható is volt, vívásban viszont javított, 17 győzelemmel és 15 vereséggel negyedik lett a kilenc duót felvonultató mezőnyben, ezzel az ötödik helyre lépett előre.

A lovaspályát egy-egy verőhibával és némi időtúllépéssel teljesítette Alekszejev és Simon, ezzel ebben a számban ötödik lett a párosuk, de éppen az előttük állók lovagoltak jobban, így nem csökkent a különbség.

A kombinált számot megelőzően – amelyben mindegyik váltótagra két lövészet és kétszer 800 méter futás várt – a magyarok maradtak az ötödik pozícióban, míg végül – a briteket megelőzve – egyet előre tudtak lépni.

Kállai Ákos szövetségi kapitány tájékoztatása szerint egészen az utolsó körig zárkóztak fel az előttük lévő fehéroroszokra, de reális esélyük nem volt utolérni őket, igaz, a negyedik helyüket sem veszélyeztette senki.

„Előzőleg azt vártam, hogy harcban legyenek az éremért, ez végül is megvolt, ám elégedettek azért ne legyünk, több volt ebben" – értékelt a szakvezető.

A dobogóra a németek, az oroszok és a fehéroroszok állhattak fel kedden.

ÖTTUSA EB
NŐI VÁLTÓ

1. Németország (Lena Schöneborn, Annika Schleu) 1389 pont
2. Oroszország (Alise Fahrutgyinova, Anna Burjak) 1387
3. Fehéroroszország (Tacjana Haldoba, Kacjarina Arol) 1339
4. Magyarország (Alekszejev Tamara, Simon Sarolta) 1316 (úszás: 2:14.40 perc/282 pont, vívás: 17 győzelem/15 vereség/216 pont, lovaglás: 282 pont, lövészet-futás: 12:44.60 perc/536 pont)

Legfrissebb hírek

Belák János: Optimisták lehetünk a magyar öttusa jövőjét nézve

Egyéb egyéni
2025.07.29. 10:07

Öttusa Eb: nyolcadik Bereczki Richárd és Tárkányi Zsombor férfi váltóban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.27. 20:14

Öttusa Eb: bronzérmes női váltóban Eszes Noémi és Mészáros Emma

Egyéb egyéni
2025.07.27. 13:45

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.26. 20:32

Öttusa Eb: Koleszár Mihály régi vágya teljesült; Bauer Blanka bátor vívással alapozta meg a napját

Egyéb egyéni
2025.07.26. 16:21

Koleszár Mihály Eb-ezüstérmes Madridban; a férfiaknál is a magyaroké az arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 18:13

Öttusa Eb: Bauer Blanka bronzérmes Madridban; magyar arany csapatban

Egyéb egyéni
2025.07.25. 12:51

Öttusa Eb: a férfiaknál is négy magyar lesz ott a fináléban Madridban

Egyéb egyéni
2025.07.24. 20:48
Ezek is érdekelhetik