Gyász: elhunyt Istvánfi Csaba, a TF korábbi rektora

MTI MTIMTI MTI
2017.04.19. 22:32
Nyolcvanéves korában elhunyt Istvánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem (TF) korábbi rektora. Halálhíréről az intézmény honlapja számolt be szerda este.

Istvánfi Csaba – aki néhány héttel 81. születésnapja előtt távozott az élők sorából – 1958-ban testnevelő tanári, majd 1967-ben kosárlabda szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. Az ELTE-n 1973-ban pszichológiából szerzett egyetemi doktori címet. Kandidátusi disszertációját 1981-ben védte meg.

A TF-en 1969-től az edzéselmélet és módszertan, majd a mozgástanulás- és szabályozás tantárgyak oktatója, 1978-tól 1984-ig alma matere tanulmányi rektorhelyettese, majd egyetemi tanárként tíz esztendőn keresztül (1984–1994) az intézmény rektora volt.

Ahogyan a TF honlapja megemlékezik róla, rektorsága idején a főiskola sportszakmailag a legerősebb testkulturális intézménnyé vált. Első számú vezetőként elévülhetetlen érdemei voltak a TF-en szerzett diploma nemzetközi elismertségében, a minőségi képzés tartalmi megújításában, a tudományos kutatások eredményeinek a tananyagba való beépítésében, a záróvizsgák tematikájába a sportági ismeretek beemelésében, az angol nyelvű egyetemi szintű testnevelőtanár-képzés megszervezésben és a Nemzetközi Edzőképző Központ létrehozásában.

Haláláig vezette a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének munkáját, amelynek élén elévülhetetlen érdemeket szerzett a mindennapos testnevelés bevezetésében.

Színvonalas vezetői és oktató-nevelő munkája elismeréseként 1998-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetésben részesült.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
6 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50