Tokió 2020: több mint kétszer többe kerül a tornacsarnok

MTI MTIMTI MTI
2016.11.16. 13:38
Az eredetileg előirányzott összeg több mint kétszereséért valósítja meg a nyertes kivitelező a 2020-as tokiói olimpia és paralimpia tornacsarnokát.

A létesítmény építését a pályázat alapján a Shimizu Corp nyerte el 20.5 milliárd jen (54.7 milliárd forint) összegű ajánlatával.

A szervezők az eredmény kihirdetését követően gyorsan leszögezték, hogy az eredeti, 2013-as tervekben szerepelt 8.9 milliárd jenes ár azért nőtt számottevően, mert a kivitelezési árak azóta emelkedtek, a földrengésbiztos technológia is komolyan emeli a költségeket, ráadásul ebben az összegben nem csupán az építési, hanem az olimpiára tervezett dekorációs költségek is benne vannak.

A 12 ezer néző befogadására alkalmas tornacsarnoknak 2019 októberére kell elkészülnie, az olimpiát és paralimpiát követően 2030-ig kiállító csarnokként üzemel majd.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09