Tokió 2020: Bach szerint nem kell bővíteni a négyoldalú tárgyalást

MTI MTIMTI MTI
2016.10.19. 14:23
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nincs szükség arra, hogy további szereplőket vonjanak be abba a négyoldalú egyeztetésbe, amelynek célja a 2020-as tokiói játékok költségeinek csökkentése.

Koike Juriko tokiói kormányzó azt javasolta, hogy a tárgyalásokba vonják be a nemzetközi és a nemzeti sportszövetségeket is, Bach azonban hangsúlyozta, a költségek csökkentéséről egyeztető csoport összetételében már korábban megállapodtak.

„Van egy megegyezésünk erről a négyoldalú munkacsoportról, amelynek kialakításáról a tokiói kormányzó is teljes körű információkkal rendelkezik. Ezt a tegnap kötött megállapodást fogjuk követni" – jelentette ki Bach, aki szerint a NOB, a tokiói szervezőbizottság, valamint a város irányítói és az ország kormánya közötti egyeztetésnek költségcsökkentési megállapodással kell zárulnia.

A júliusban megválasztott tokiói kormányzó drasztikusan csökkenteni kívánja a 2020-as olimpia költségvetését. Kezdeményezésére egy független testület megvizsgálta, miként lehetne a kiadásokból faragni a helyszínek áttekintésével, hogyan lehetne már meglévő létesítményeket hasznosítani újak építése helyett. A bizottság több sportág Tokión kívüli lebonyolítására tett javaslatot. Az evezés és a kajak-kenu helyszínéül például a fővárostól 400 kilométerre lévő Tomét javasolta. A szervezőbizottság azonban azt hangsúlyozta, hogy az evezésnek és a kajak-kenunak a Tokiói-öbölben kell maradnia. Ennek előzményeként Jean-Christophe Rolland, a Nemzetközi Evezősszövetség elnöke csalódottságának adott hangot a tervezett költöztetés miatt.

A japán metropolis a pályázatában azt ígérte, hogy a 31 sportágból 28 küzdelmeit egy nyolc kilométeres sugarú körön belül rendezi meg, csak a sportlövészet, az öttusa, valamint részben a labdarúgás lesz más városokban. Később kiderült, hogy a kosárlabda, a tékvandó és a kerékpár színhelye sem Tokió lesz, utóbbinak a 145 kilométerre található Izu ad majd otthont. Izu és Tome 600 kilométerre fekszik egymástól. Legutóbb pedig az evezés és a kajak-kenu mellett a röplabda és az úszás versenyeinek helyszínváltoztatásáról fogalmazódott meg javaslat.

A szervezőbizottságot vezető Mori Josiro júliusban elismerte, hogy hét ideiglenes olimpiai létesítmény építési költsége a tervezett 690 millió dollárról 2.6 milliárdra nőtt. Az ötkarikás játékok eredetileg 3.5 milliárdra becsült összköltsége várhatóan jóval magasabb lesz.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
21 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09