Elismerés: Senánszky, Szepesi és Rapport 2015 legjobbja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 13:59
Az ötkarikás játékok programjában nem szereplő sportágak 2015-ben legjobban teljesítő versenyzőit díjazta kedden a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nem olimpia sportágak szakmai tagozata. Az első alkalommal odaítélt Leyrer Richárd Sportvezetői Díjat Nyíri Iván kapta.

Az évértékelő eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár kiemelte, szerte a világon több százmillióan, Magyarországon pedig versenyszerűen vagy csak hobbiból több mint 60 ezren hódolnak a nem olimpiai sportágaknak. Hozzátette: a kormány 2014 óta 270 millió forintról 402 millióra emelte ezen sportágak közvetlen támogatását, de jut nekik bőven a sportágak felzárkóztatási alapjából is.

Az államtitkár kiemelte, hogy a magyar versenyzők a nem olimpiai sportágak tavalyi világbajnokságain 34, míg az Európa-bajnokságokon 39 aranyérmet nyertek.

Szabó Bence főtitkár hangsúlyozta, hogy a MOB vezetése nem tesz különbséget az ötkarikás és a nem olimpiai sportágak között.

Mészáros János MOB-alelnök, a nem olimpia sportágak szakmai tagozatának elnöke kijelentette: úgy érzi, a magyar sportvezetés befogadta őket a MOB-ban: „akárkihez fordulunk, megértő fülekre
találunk, és segítséget kapunk”. Hozzátette: több sportáguk is ott van az olimpia kapujában, ezek 2020-ben vagy 2024-ben felkerülhetnek a játékok műsorára.

Az évértékelő keretében 22 sportágban összesen 35 elismerést adtak át a tavalyi világ- és Európa-bajnokságokon dobogós versenyzőknek. A díjazottak között volt a háromszoros világbajnok, kétszeres világcsúcstartó búvárúszó, Senánszky Petra, a karatés vb-aranyérmes Szepesi Csenge, a vb-t és Eb-t is nyert motorcsónak-versenyző, Bodor Péter, valamint a férfi sakkválogatottal Eb-bronzérmes Rapport Richárd.

A tagozat tavaly elhunyt korábbi elnökének tiszteletére alapított Leyrer Richárd Sportvezetői Díjat Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, a világszövetség alelnöke kapta. Az indoklásban az szerepel, hogy Nyíri Iván vezetése alatt a hazai szövetség számos világversenyt rendezett Magyarországon, miközben az uszonyos úszás az elmúlt évek egyik legeredményesebb nem olimpiai
sportága volt.

 

Legfrissebb hírek

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
4 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
8 órája

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03
Ezek is érdekelhetik