Tokió 2020: hűtlen kezelés nyomaira bukkant a Sporttanács

MTI MTIMTI MTI
2015.12.24. 14:38
Hűtlen kezelés nyomaira bukkant a 2020-as tokiói olimpia szervezésében közreműködő Japán Sporttanács (JSC).

A JSC csütörtöki bejelentése szerint összesen 44 olyan szerződésben találtak szabálytalanságokat, amelyeket 2010-ben és 2011-ben kötöttek. A 18.6 milliárd jen (44.2 milliárd forint) összértékű megállapodások a nemzeti stadion állagmegóvásával, valamint a Japánban is népszerű szerencsejátékkal, a totóval kapcsolatosak.

Novemberben az állami ellenőrző bizottság hasonló léptékű szabálytalanságokra derített fényt. Az akkori ügy 47 szerződést tartalmazott, 4.9 milliárd jen (11.6 milliárd forint) összértékben, az új nemzeti stadion tervezésével kapcsolatosan.

Az új tokiói olimpiai stadion terveit kedden mutatták be. A korábbi nyertes pályázatot a kiadások csökkentése érdekében kellett módosítani. Az eredeti tervben 100 milliárd jent szántak a stadionra, amely ehhez képest körülbelül 250 milliárdba került volna megvalósulása esetén. Az új tervek szerint megépülő létesítmény összköltsége 150 milliárd jen lesz.

Múlt szombaton látott napvilágot az a japán sajtóértesülés, amely szerint akár hatszorosára, 15 milliárd dollárra (4.3 ezermilliárd forint) is nőhet a 2020-as olimpia költségvetése.

 

Legfrissebb hírek

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18