Kettesfogathajtó-vb: egyéniben és csapatban is a 2. helyen

2015.09.11. 19:07
Címkék
A csütörtöki éllovas Claudio Fumagallit pénteken sem tudta megelőzni senki, így az olasz versenyző vezet a díjhajtást követően a Fábiánsebestyénben zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon, mögötte a címvédő Lázár Vilmos a második.

Pénteken ugyanúgy esőben zajlott a program, mint egy nappal korábban, de a sok víz miatt a talaj már sokkal mélyebb volt, így pénteken nehezebb feladatot kellett megoldaniuk a hajtóknak. A kilencszeres világbajnok Lázár Vilmost már délelőtt a díjhajtó négyszögbe szólították, és címvédőhöz méltó produkciót mutatott be, alig több mint egy hibaponttal maradt el Fumagallitól. A Magyar Lovassportszövetség elnökeként is tevékenykedő sportoló a bíráktól kapott 43.36 hibapontot úgy értékelte, hogy „teljesítménye a szakértők szerint jobb eredményt érdemelt volna”.

Az egész mezőny utolsó hajtójaként testvére, Lázár Zoltán mutatkozott be, s neki is sikerült 45 hibaponton belül maradnia, amellyel negyedik helyről várhatja a folytatást. Hátránya neki is
elenyésző, kevesebb mint 2.5 hibapont a listavezetőhöz képest. Harmadikként az olasz színekben versenyző Jozsef Dibak zárta a nyitó számot.

Csapatban Fumagalli és Dibak remek teljesítményének köszönhetően az olaszok vezetnek kevesebb mint két ponttal megelőzve a magyar hármast. A válogatottak esetében a háromfős nemzeti együttesek legrosszabb eredménye mindhárom számban kiesik.

„Maximálisan elégedett vagyok a fiúkkal, mindenki nagyszerű programot mutatott be. Megkockáztatom, Lázár Zoli kettesfogaton még ilyen kiváló díjhajtást soha nem produkált” – értékelt az MTI-nek Tóth Tamás szövetségi kapitány.

A szakvezető ugyanakkor megjegyezte, pénteken is „folytatódott a bírói ámokfutás”, erre példaként azt hozta fel, hogy az öt pontozó közül kettőnél Lázár Vilmos volt a legjobb, de akadt olyan is, aki csak 12. helyre rangsorolta őt. Hozzátette, a vb után mindenképpen hivatalos formában jelezni fogják a „bírói széthúzást” a nemzetközi szövetségnek, mert ez szerinte megengedhetetlen egy világbajnokságon. A legkirívóbb eset a díjhajtásban végül 11. helyezett lengyel Waldemar Kaczmareké volt, akit az egyik pontozó a legjobbnak látott, míg egy másik csak 37. helyre sorolta a 65 fogatot számláló mezőnyben...

Tóth Tamás annak azért örült, hogy mind egyéniben, mind csapatban minimális a magyarok hátránya, s most már a két objektív pontozású szám van hátra.

A vb szombaton 10 órától a maratonhajtással folytatódik és vasárnap az akadályhajtással zárul.

Állás a díjhajtás után:
egyéni:
1. Claudio Fumagalli (olasz) 42,18 hibapont
2. Lázár Vilmos 43,36
3. Jozsef Dibak (olasz) 44,12
4. Lázár Zoltán 44,66
...6. ifj. Dobrovitz József 49,97
...14. Osztertág Kristóf 54,80
...16. Osztertág Márk 55,51
...19. Hódi Károly 56,51
...44. ifj. Simon József 65,66
...49. Kákonyi Norbert 68,55
...57. Galambos Károly 70,85
csapat:
1. Olaszország (Fumagalli, Dibak, Francesco Aletti Montano) 86,30 hibapont
2. Magyarország (Lázár V., Lázár Z., ifj. Dobrovitz) 88,02
3. Németország (Sebastian Warneck, Anna Sandmann, Arndt Lörcher) 105,07

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
32 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 0–0

Foci vb 2026
46 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
1 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
1 órája

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
1 órája

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
1 órája

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik