Vívás: a vk-sorozatban először történik ilyesmi Budapesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 14:07
A vívó világkupa-sorozat új lebonyolítási rendszerében először kerül sor Budapesten egyidejűleg férfi és női párbajtőr Grand Prix-re, amelyre a nevezések alapján több mint ötszáz indulót várnak a szervezők.

Rekordnagyságú a teljes mezőny, de ezen belül csúcsot dönt a férfiak versenye is. A szerdai állás szerint ugyanis legalább 296-an lépnek pástra, sőt előfordulhat, hogy összejön a 300-as létszám. A sportági szövetség szerdai sajtótájékoztatóján kiderült: azóta, amióta a létszámkorlátozást bevezették, vagyis meghatározták, hogy egy országból hány vívó indítható, az eddigi legmagasabb létszám 280 fő volt a 2012-es párizsi férfi világkupa-viadalon.

Az idei budapesti verseny iránti érdeklődés mértékét jelzi az is, hogy a női mezőnyt 220 párbajtőröző alkotja, miközben a tavalyi GP-n 149-en indultak.

Csampa Zsolt szövetségi elnök a számok tükrében mini-világbajnokságról beszélt, egyúttal megemlítette, hogy a magyar színek képviseletében várhatóan húsz-húsz vívó léphet majd pástra.

A mezőnyök nemcsak a nagyságukat, hanem az erejüket tekintve is kiemelkedőek lesznek, mindkét versenyben szinte hiánytalanul indulnak a világranglista bő élcsoportjának tagjai.

Udvarhelyi Gábor szövetségi kapitány nagyon nehéz menetelésre számít, ugyanakkor megemlítette, hogy Szász Emese, a női világranglista éllovasa a könyökműtétje után mostanra már jó fizikai állapotban van és jól is vív, így reméli, hogy bekerül a legjobb nyolcba, akárcsak Rédli András, aki hozzá hasonlóan kiemelt.

„Januárban műtöttek, kezd összeállni a vívásom úgy, hogy nem érzek fájdalmat a könyökömben. Azt hiszem, rizikó nélkül vállalhatom a versenyt – mondta Szász Emese, megosztva azt is, hogy felvetődött, elővigyázatosságból, a hamarosan kezdődő olimpiai kvalifikációs időszakot prioritásnak tekintve esetleg kihagyja a hazai GP-t. – December óta nem versenyeztem, most már mindenképpen szeretnék” – rögzítette a végleges döntést.

Rédli András arról beszélt, hogy jó emlékeket őriz a 2013-as budapesti világbajnokságról, amelyen a csapattal aranyérmet nyertek.

„Inspiráló volt, hogy hazai szurkolók előtt vívhattunk, és ez az eredményességben is megmutatkozott. Ebben bízom most is. A tervem az, hogy az első asszómon valahogy túlverekszem magam, és aztán lassan belelendülök” – utalt arra, hogy kiemeltként az előző versenyeken is csak a legjobb 64 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, de sorozatban háromszor az első asszójában kikapott.

Kovács Iván, a női válogatott vezetőedzője arról beszélt, hogy a női párbajtőr utánpótlásszinten és a felnőtteket illetően is előrelépett, és reméli, hogy ez az eredményekben ugyancsak megmutatkozik majd. Gelley István, a férfiak vezetőedzője pedig emlékeztetett rá, a válogatott már nem fiatal versenyzőkből áll, így számukra az elsődleges cél az elkövetkező időszakra az, hogy a csapat indulási jogot szerezzen az olimpiára. Ezzel együtt – mint mondta – azért örülne, ha a mostani egyéni versenyben is megfelelő eredmények születnének.

A tavaly ősszel indult vk-idényben Európa egy-egy GP-t kap mindhárom fegyvernemben, ebből a párbajtőr Magyarországé, míg a kardozók versenye Oroszországé, a tőrözőké pedig Olaszországé.

A férfiak küzdelmét a legendás edző, Vass Imre, a nőkét pedig az első magyar párbajtőr-világbajnok, majd sikeres szövetségi kapitány, Sákovics József emlékére rendezik meg a MOM Sportban, ahol az uszodán kívül szinte minden hasznosítható térben pástokat állítanak majd fel. Pénteken a férfiak, majd szombaton a nők selejtezője zajlik 9 órától, vasárnap pedig 8.30-tól a 64-es táblák küzdelmeit bonyolítják le. A négyes döntők 19 órakor kezdődnek.

Legfrissebb hírek

Vívás: öt férfi kardozónk a 64 között a plovdivi vk-n

Egyéb egyéni
2025.01.24. 18:22

Vívás: három magyar a női tőrözők tuniszi vk-viadalának főtábláján

Egyéb egyéni
2024.11.21. 19:35

Vívás: női kardcsapatunk nyerte meg az oráni világkupaversenyt

Egyéb egyéni
2024.11.10. 18:44

Vívás: aranyérmes a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
2024.11.10. 17:56

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Márton Anna: Aranyszabály nálunk, ha magyar vív magyarral, akkor a győztesnek meg kell nyernie a versenyt is…

Párizs 2024
2024.07.29. 15:27

Szűcs Luca és Márton Anna is negyeddöntős

Párizs 2024
2024.07.29. 14:56

Muhari Eszter: Bronzérmes vagyok? Még nem hiszem el, kell egy kicsi idő feldolgozni

Párizs 2024
2024.07.27. 22:05
Ezek is érdekelhetik