Olimpia 2024: Hamburgban 64, Berlinben 55 százalékos a támogatottság

MTI MTIMTI MTI
2015.03.10. 17:51
Hamburgban a lakosok 64, Berlinben pedig 55 százaléka támogatja a 2024-es nyári olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatot.

A telefonos közvélemény-kutatást – amely hamburgi fölényt mutat – a Német Olimpiai Bizottság (DOSB) felkérésére végeztette el a két jelölt. A DOSB elnöksége hétfőn tesz ajánlást arra vonatkozóan, hogy az északi kikötőváros vagy a főváros jelentkezését támogatja-e, míg a közgyűlés március 21-én határoz a pályázóról.

Mostanáig Boston és Róma jelezte, hogy a 2024-es olimpiáért versenybe száll, s minden bizonnyal a jelöltek között lesz az egyik német város is, míg Párizs, Baku, Doha és Isztambul az érdeklődését fejezte ki, akárcsak Durban, amely azonban időközben, úgy tűnik, letett a pályázatról. Legalábbis a dél-afrikai sportminiszter két és fél hete irreálisnak nevezte a jelentkezést.

A Magyar Olimpiai Bizottság a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról 2017-ben, Limában dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35