Olimpia 2024: az egyetemisták támogatják a budapesti rendezést

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.12. 14:13
A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) felmérése alapján a felsőoktatásban résztvevő hallgatók túlnyomó többsége támogatná, hogy Budapest olimpiát rendezzen 2024-ben.

A január 28. és február 4. közötti időszakban készült online felmérés szerint a hallgatók 61 százaléka tudott a magyar pályázati tervekről, csaknem 90 százalékuk (87.3) támogatná, 94 százalékuk pedig részt venne a rendezvényen szervezőként, önkéntesként (62) vagy szurkolóként (69) – ismertette a MEFS a Magyar Olimpiai Bizottságnak küldött levélben.

Kiderült az is, hogy az universiade hazai megrendezésének lehetőségéről a válaszadók 43 százaléka hallott, 97 százaléka támogatja azt, továbbá kétharmada szervezőként (67) és szurkolóként (66) részt venne az eseményen.

A szervezők a kérdőívet a felsőoktatási SportPont Program regisztrált tagjain, továbbá a felsőoktatási intézmények sportiroda-vezetőin keresztül juttatták el a hallgatókhoz, emellett az Egyetemi sport és SportPont Facebook-oldalakon is hirdették. A kitöltés anonim módon történt, a válaszadást nyereménysorsolással ösztönözték. Nyolc nap alatt 645-en foglaltak állást, s 95 százalékuk adott értékelhető válaszokat.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. A MOB a közgyűlés döntésérõl már tájékoztatta a NOB-ot.

Mostanáig Róma, Boston és Durban jelezte, hogy versenybe száll a 2024-es olimpiáért, illetve Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, valamint Párizs, Baki, Doha és Isztambul is érdeklődik.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.

Legfrissebb hírek

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Megvan az amerikai kosárlabda-válogatott új szövetségi kapitánya – sajtóhír

Kosárlabda
2025.10.10. 11:03
Ezek is érdekelhetik