Hegymászás: feljelentést tettek Erőssék halála miatt

Vágólapra másolva!
2013.07.19. 10:47
A Blikk információja szerint nyomozás indulhat Erőss Zsolt és Kiss Péter Kancsendzöngán történt halála miatt, miután Neidenbach Ákos hegymászó feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen. A Hegymászóbalesetek című könyv szerzője szerint hibák sorozata vezetett a két sportember halálához.

„A Legfőbb Ügyészség július harmadikán iktatta a feljelentést, amelyet foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tettek” – mondta Merhej Raulla, a Legfőbb Ügyészség helyettes szóvivője. Az ügyet most a VI. és VII. kerületi ügyészség vizsgálja.

„Feljelentéskiegészítést rendeltünk el, ennek határideje tizenöt nap, mely hosszabbítható – tette hozzá Kovács Gergely ügyész. A feljelentést tevő Neidenbach Ákos a Blikknek beszélt arról, miért fordult a hatósághoz.

„Milyen expedíció az, amelyik négyfős, abból egy fő, a vezető eleve nem megy a hegyre, mert neki nem ez a feladata?! Maradnak hárman, abból egyikük magashegyi mászásban teljesen tapasztalatlan, ráadásul sosem mászott a többiekkel, és nem is győződtek meg ebbéli képességeiről” – mondta a hegymászó, aki szerint Erőss Zsolt volt az egyetlen, aki a szükséges feltételeknek maximálisan megfelelt.

„Valószínűleg energiái jó részét lekötötte, hogy gyakorlatlan társára figyelt, akivel több probléma is adódott a túra során. Részletekről most nem szeretnék beszélni, hiszen a vizsgálatok még meg sem kezdődtek” – folytatta Neidenbach Ákos, aki hozzátette: érthetetlen, hogy egy nappal a csúcstámadók visszaindulása után Kollár Lajos lemondott a hegymászókról.

Legfrissebb hírek

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

Nyolcvanhetedik születésnapja előtt célozza meg a Guinness-rekordot a magyar hegymászó

Egyéb egyéni
2025.07.29. 17:44

Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Csupasport
2025.06.01. 16:16

Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Csupasport
2025.05.19. 20:18

Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő

Csupasport
2025.03.24. 22:12

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09
Ezek is érdekelhetik