Vívás: Mohamed Aida hatodik lett a budapesti női tőrvilágkupán

2012.03.24. 18:07
Címkék
Szép győzelmeket aratva a legjobb nyolc között, a hatodik helyen fejezte be szereplését Mohamed Aida a női tőrözők budapesti világkupaversenyén.

A 64-es tábla szombati küzdelmeiben Mohamed két kínai és egy lengyel vívó legyőzésével jutott el a negyeddöntőig – mindannyiszor fölényesen verve ellenfelét –, majd az elődöntőbe kerülésért 15:7-re kikapott az orosz Julija Birjukovától. Ebben az asszóban 0:6-nál adta az első tust, s a különbség ezt követően már végig megmaradt.

„Az első három ellenfelemmel szemben bejött az aktív, agresszív stílus, amit vívtam, az utolsónál viszont türelmesebbnek kellett volna lennem. Birjukova sokkal jobban védekezik, ellene a nagy távolságról elindított akciók nem voltak eredményesek – nyilatkozott az MTI-nek Mohamed, akinek egyéniben már a verseny előtt megvolt az olimpiai kvótája. – Összességében örülök annak, hogy az idén először a nyolc közé jutottam, ez jó az önbizalmam szempontjából meg a csapat holnapi szereplését illetően is. Azért nem mindegy, hogy milyen tartással megy fel az ember a pástra.”

Mohamed Aida azt is elmondta, hogy a korábbi kvalifikációs versenyeken nem végzett pontos számításokat arról, hogyan is áll az olimpiai kvótaszerzésért zajló versenyben.

„Nagy vonalakban azért tisztában voltam vele, hogy kikre kell odafigyelnem” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy most már a vasárnapi csapatversenyre koncentrál.

Abban a magyar válogatott kivívhatja az olimpia részvételt, és akkor egyéniben is automatikusan három magyar léphet pástra Londonban. A magyaroknak a jelenlegi pozíciójukat kell megőrizniük úgy, hogy maguk mögött tartsák a velük holtversenyben álló franciákat, illetve az őket kis hátránnyal követő németeket.

Egyéniben Mohamed mellett még két magyar – Varga Gabriella és Varga Katalin – került fel a táblára, de ők az első fordulóban kikaptak.

Az olimpiai kvalifikációs időszak utolsó versenye iránt rendkívül nagy az érdeklődés, ezt – túl a 156-os, tekintélyes egyéni indulói létszámon – leginkább az támasztja alá, hogy a világranglista első 32 helyezettje egytől egyig eljött Budapestre.

NŐI TŐRVILÁGKUPA, BUDAPEST
A 64 KÖZÖTT
Mohamed Aida–Si Jün (kínai) 15:0
Jeon Hi Szuk (dél-koreai)–Varga Katalin 15:11
Olga Lelejko (ukrán)–Varga Gabriella 15:14
A 32 KÖZÖTT
Mohamed–Szun Csao (kínai) 15:8
A 16 KÖZÖTT
Mohamed–Martyna Jelinska (lengyel) 15:6
NEGYEDDÖNTŐ
Julija Birjukova (orosz)–Mohamed 15:7
Valentina Vezzali (olasz)–Ysora Thinus (francia) 15:13
Arianna Errigo (olasz)–Kamilla Gafurzjanova (orosz) 15:14
Ajda Sanyajeva (orosz)–Jevgenyija Lamonova (orosz) 15:8
A magyarok helyezései: 6. Mohamed Aida, ...44. Varga Gabriella, ...55. Varga Katalin, ...74. Kreiss Fanny, ...103. Knapek Edina, ...128. Czeglédy Edina, ...135. Orosházi Csilla, ...138. Bíró Fanni, ...142. Gólya Fruzsina, ...145. Koreny Ajna, 146. Zupkó Klaudia, ...153. Sági Dóra és Berta Adrienn
A vasárnapi csapat-vk 8 órakor kezdődik, a döntőre 15 órától kerül sor az Angyalföldi Sportközpontban.

 

Legfrissebb hírek

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
14 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
21 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
39 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
39 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
49 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája