Ötletpályázat az új nemzeti stadionra

2012.03.29. 14:41
null
A Tüskecsarnok 16 éve félkész állapotban van (Fotó: MTI)
Címkék
Várhatóan 2014-re készül el a budai Tüskecsarnok, az új nemzeti stadion megvalósítására pedig ötletpályázatot ír ki a kormány.

 

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a 16 éve félkész állapotban lévő Tüskecsarnok mellett tartott csütörtöki – területbejárással egybekötött – sajtótájékoztatóján kijelentette: a tervezett négyezer fős csarnok és a hat kiegészítő munkacsarnok nagyrészt az egyetemi sportot szolgálja majd, s az építkezés 5.9 milliárd forintos beruházással fejeződik be.

„A munkacsarnokok többek között bemelegítő, felkészülést szolgáló teremként használhatók majd” – mondta a kormánybiztos. – Olyan létesítményt szeretnénk, amely az egyetemi sport mellett nemzetközi és a kerülethez kapcsolódó rendezvények lebonyolítására is alkalmas. A felújításra, napra késszé tételre vonatkozó közbeszerzési eljárás az év második felében fejeződhet be, a kivitelezőt érintő közbeszerzési eljárást október-november környékén írjuk ki. A csarnokot a tervek szerint 2014 közepén adjuk át, és a jégkorongtól a labdajátékokon át a küzdősportokig sok sportágra alkalmas lesz.”

Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a kormány számára fontos a sportos életmód és az egészségre nevelés, és szerdai döntésével egy 16 éve fennálló problémát oldott meg, eltüntetve egy „sebet” a XI. kerületből.

A Tüskecsarnok beruházása 1993-ban indult, eredetileg az 1996-ra tervezett budapesti Expóra épült, de nem készült el.

Az új nemzeti stadion kapcsán az MTI érdeklődésére Vígh László kifejtette, hogy a szerdai kormánydöntés értelmében a közbeszerzési törvény alapján választják majd ki a kivitelezőt.

„Az építészkamarákkal történt egyeztetés után a következő lépés a beruházás előkészítése, ötletpályázatot írunk ki, majd kiválasztjuk a kivitelezőt.”

Orbán Viktor miniszterelnök múlt kedden jelentette be, hogy a kormány előtt lévő tervek szerint nem bontják le a Puskás Ferenc Stadiont, amely a jövőben atlétikai stadionként funkcionálna tovább, s az új nemzeti futballstadion, melyet hatvanötezer néző befogadására terveznek, a jelenlegi Puskás Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen épülne fel. A kormányfő elmondása szerint a Puskás Stadion környékén nemcsak az új aréna kapna helyet, hanem további sportlétesítmények is, épülne egy vizes központ, lenne kerékpáros pálya és vívócsarnok is, azaz amolyan „kis olimpiai központ” létesülne.

Legfrissebb hírek

Végső búcsút vettek kollégánktól, Horváth Tamástól

Egyéb egyéni
12 perce

Kozák Luca: Nagy önbizalmat adnak az eddigi eredmények

Atlétika
21 perce

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
40 perce

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
1 órája

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
1 órája

Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett

Népsport
1 órája

Nagy Miklós: Nehéz, de szép utat választottunk

Labdarúgó NB II
1 órája

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
2 órája
Ezek is érdekelhetik