Négyesfogathajtó Eb: második helyen a magyarok a maratonhajtás után

MTI MTIMTI MTI
2011.09.03. 18:35
Címkék
Legjobb magyarként Dobrovitz József a negyedik helyen áll a szombati maratonhajtás után a hollandiai Bredában zajló nyílt négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, míg a fiával, ifjabb Dobrovitz Józseffel és a hatszoros világbajnok Lázár Zoltánnal kiegészülő csapat a második.

A verseny honlapja szerint Lázár a hetedik, az ifjabbik Dobrovitz pedig a 34. helyről várja a folytatást. A csapat – amelynek eredményébe minden számban a két jobbik versenyző teljesítménye számít bele – a házigazdák triója mögött a második, de hátránya jelentős.

A második számot követően a magyar tulajdonú fogatot hajtó, világbajnoki címvédő ausztrál Boyd Exell vezet egyéniben, de az ő eredménye nem számít bele a kontinensviadalba, így Dobrovitz az Eb-t tekintve jelenleg harmadik.

Vasárnap az akadályhajtással zárul a verseny.

Fogathajtásban 1971 és 1981 között hat Eb-t rendeztek, az utolsón Bárdos György és a magyar csapat győzött, így az idén – a magyarok kezdeményezésére – újra életre hívott eseményen címvédőként indultak Lázárék. Eredetileg Budapest lett volna a helyszín, de a magyar szövetség végül visszalépett a rendezéstől. A kontinensviadalok történetében eddig kiosztott 12 aranyéremből tízet magyarok nyertek.

Legfrissebb hírek

Antonelli is rajtbüntetést kapott a hungaroringi időmérő után – hivatalos

F1
9 perce

Kettős Fifty-Fifty győzelem a Fehér Szalagon

Egyéb egyéni
19 perce

NB I: Kisvárda–Kispest-Honvéd

Labdarúgó NB I
23 perce

Négy év után újra gólt szerzett a japán legenda, az 59 évesen is aktív „King Kazu”

Minden más foci
27 perce

Mészáros Krisztofer és Mayer Gréta a bajnok

Torna
47 perce

Közös megegyezéssel távozik Szűcs Kornélék edzője – hivatalos

Minden más foci
52 perce

NB II: Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia

Labdarúgó NB II
56 perce

NB II: ötgólos meccsen nyert a DVTK, előnyben az Ajka, a Vidi és a Kécske – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
56 perce