Lovassport: Dobrovitz 3. a díjhajtás után a négyesfogathajtó Eb-n

2011.09.02. 20:00
Címkék
Legjobb magyarként Dobrovitz József a harmadik helyen áll a pénteki díjhajtást követően a hollandiai Bredában zajló nyílt négyesfogathajtó Európa-bajnokságon, míg fiával, ifjabb Dobrovitz Józseffel és a hatszoros világbajnok Lázár Zoltánnal kiegészülő magyar csapat a második.

A verseny honlapja szerint Lázár a 7., míg az ifjabbik Dobrovitz a 13. helyről várja a folytatást. A csapat – amelynek eredményébe minden számban a két jobbik versenyző teljesítménye számít bele – a házigazdák triója mögött a második, de hátránya jelentős, több mint 13 pont.

Az első számot követően a magyar tulajdonú fogatot hajtó, világbajnoki címvédő ausztrál Boyd Exell vezet egyéniben, de az ő eredménye nem számít bele a kontinensviadalba, így Dobrovitz az Eb-t tekintve második.

Szombaton a maratonhajtással folytatódik a verseny, vasárnap az akadályhajtással zárul.

Fogathajtásban 1971 és 1981 között hat Eb-t rendeztek, az utolsón Bárdos György és a magyar csapat győzött, így idén – a magyarok kezdeményezésére – újra életre hívott eseményen címvédőként indultak Lázárék. Eredetileg Budapest lett volna a helyszín, de a magyar szövetség végül visszalépett a rendezéstől. A kontinensviadalok történetében eddig kiosztott 12 aranyéremből tízet magyarok nyertek.

NÉGYESFOGATHAJTÓ EB
ÁLLÁS A DÍJHAJTÁS UTÁN
EGYÉNI
1. Boyd Exell (ausztrál) 34.05 hibapont
2. Ysbrand Chardon (holland) 35.71
3. Dobrovitz József 44.80
4. Theo Timmerman (holland) 45.70
...
7. Lázár Zoltán 49.92
...
13. ifj. Dobrovitz József 55.94

CSAPAT
1. Hollandia 81.41 hibapont
2. Magyarország 94.72
3. Németország 96.90

 

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
6 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
6 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
6 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
7 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
7 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik