Evezés: olimpiai kvótaszerzőink Londonban meglepetésre készülnek

2011.09.07. 10:18
Címkék
Egy magyar egység szerzett olimpiai kvótát a szlovéniai evezős-világbajnokságon. A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes a londoni játékokon jó eredménnyel okozna meglepetést a közvéleménynek.

„Tudunk ennél jobban is evezni, de most a kvótaszerzés volt a legfontosabb – jelentette ki Juhász Adrián a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának megkeresésére. – Kicsit jobb helyre vártam magunkat a tizenegyedik pozíciónál. A B-döntőben az első ezer métert nagyon megnyomtuk, hogy aztán jó helyzetben legyünk a hajrában, és csak arra kelljen figyelnünk, hogy a kvóta meglegyen. A második ezrünk így gyengébb lett. A következő esztendőben arra kell törekednünk, hogy a két résztávon nagyjából hasonlóan tudjunk teljesíteni, és ha ez sikerül, akkor előreléphetünk az olimpián, amivel kellemes meglepetést okoznánk a magyar szurkolóknak.”Juhász Adrián a Nemzeti Sportszövetség Sajtószolgálatának megkeresésére. – Kicsit jobb helyre vártam magunkat a tizenegyedik pozíciónál. A B-döntőben az első ezer métert nagyon megnyomtuk, hogy aztán jó helyzetben legyünk a hajrában, és csak arra kelljen figyelnünk, hogy a kvóta meglegyen. A második ezrünk így gyengébb lett. A következő esztendőben arra kell törekednünk, hogy a két résztávon nagyjából hasonlóan tudjunk teljesíteni, és ha ez sikerül, akkor előreléphetünk az olimpián, amivel kellemes meglepetést okoznánk a magyar szurkolóknak.”

„Minden eddiginél többen indultak a vb-n, természetesen a kvótaszerzés reményében – foglalta össze a történteket Szántó Éva, a Nemzeti Sportszövetség főtitkára, a Magyar Evezősszövetség elnökségének tagja, aki a helyszínen szurkolt a magyaroknak. – Hatvannyolc ország versenyzői vettek részt, és harminchárom ország szerzett kvótát. A magyar szövetség sikere, hogy a mieink már biztosan ott lesznek az olimpián, és jövő nyárig még bővülhet a létszám. Két további lehetőség van a kvalifikációra, és a Galambos Péter, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős duónknak minden esélye megvan erre.”

Legfrissebb hírek

Leimeter Dóra: Éremért utazunk a BL négyes döntőjére

Vízilabda
30 perce

Klose csapata egymillió euróért vinné Tóth Rajmundot – sajtóhír

Labdarúgó NB I
47 perce

Női kosárlabda: Dubei Debóra visszavonul a válogatottól

Kosárlabda
1 órája

Férfi kéziválogatott: csalódást keltő a szerbek elleni csatavesztés, de maradt némi remény

Kézilabda
1 órája

NS-képeslap: a sport- és a közösségi események találkozási pontja

Egyéb egyéni
2 órája

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
2 órája

NHL: hosszabbításban dőlt el a hetedik meccs, a Montreal bejutott a keleti fináléba

Amerikai sportok
3 órája

NBA: Wembanyama fantasztikusan játszott, bajnokveréssel indított a Spurs

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik