Siketlimpia: hazánk megpályázza a 2013-as verseny rendezését

MTI MTIMTI MTI
2011.08.29. 12:26
Címkék
Magyarország megpályázza a siket sportolók 2013-as világjátéka, a siketlimpia megrendezését – jelentette be Gódor László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) egyik tagszervezetének, a Magyar Hallássérültek Sportszövetségének ügyvezető elnöke a hétfői sajtótájékoztatón.

Az eseményt eredetileg a görögök bonyolították volna le, ám júliusban visszaléptek, így a Nemzetközi Siketsportszövetség új pályázatot írt ki. A magyarok mellett még a törökök kandidálnak a 2013-as siketlimpiára. A döntést szeptember 14-én, Rómában hozzák meg.

Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke egy évvel a londoni paralimpiai láng fellobbanása előtt arról beszélt, hogy két úszó, Sors Tamás és Vereczkei Zsolt már megszerezte a kvótát a jövő évi eseményre. Összesen 35-40 magyar sportoló részvételére lehet számítani Londonban.

Legfrissebb hírek

György László: A váci mez kötelez bennünket, hogy mindent megtegyünk

Kézilabda
6 perce

Kitzbüheli tenisztorna: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
13 perce

Hosszabbított a Somogyi-fivérekkel a Honvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 perce

Javították az aszfaltot a Hungaroringen a pénteki panasz után

F1
31 perce

F1, Magyar Nagydíj, időmérő

F1
50 perce

Ismét gyereket vár a Győri ETO beállója

Kézilabda
53 perce

Formula–2: Mini nyert; az éllovas Colov kiesett a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
59 perce

A Real Madrid és a Liverpool után a Manchester City is beszállt a Yan Diomandé-versenybe

Német labdarúgás
1 órája