Lovassport: Lázár Vilmos a 10. helyen a díjhajtás után a vb-n

MTI MTIMTI MTI
2011.08.26. 18:53
Címkék
Legjobb magyarként a hétszeres világbajnok Lázár Vilmos a 10. helyen zárta a csütörtökön és pénteken rendezett díjhajtást a franciaországi Contyban zajló kettesfogathajtó-világbajnokságon.

A pénteki másik magyar szereplő, a csak egyéniben induló Nyúl Zoltán 12. lett összesítésben, míg a Lázár mellett csapatban is érdekelt, programját csütörtökön bemutató Selyben Zsolt és Nagy Tibor 17., illetve 21. helyről várja a folytatást. A magyar csapat 7. helyen áll az első számot követően.

„Csalódás ez a díjhajtás. Sajnos irreálissá váltak a körülmények, mert amíg az első napon jó idő volt, addig a másodikon végig szakadt az eső, így pedig sárdagasztás ment. Ez különösen nem kedvezett a lovaimnak, mert kistestűek és elvesztették az ütemességüket" – mondta az MTI érdeklődésére a Lázár, akinek hátránya több mint 12 pont az éllovas német Carola Dienerrel szemben.

A magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő sportoló szerint egyéniben ezzel elszállt az esélye a dobogós helyezésre, mert túl nagy a hátránya, de hozzátette, megpróbálja a lehetetlent, és egy kockáztatós maratonhajtással visszakapaszkodni az élmezőnybe. A csapatot illetően úgy vélekedett, hogy a győzelem nem túl valószínű a díjhajtást követően, de az érem még elérhető.

Fintha Gábor szövetségi kapitány bizakodóbban nyilatkozott:

„Bár jobb eredményre számítottunk, de a verseny vasárnap ér véget. Nincs ok az elkeseredésre még sok minden történhet addig. Majd a maratonhajtás után érdemes számolgatni."

A maratonhajtást szombaton, az akadályhajtást vasárnap rendezik.

KETTESFOGATHAJTÓ-VB
ÁLLÁS A DÍJHAJTÁS UTÁN
EGYÉNI
1. Carola Diener (német) 35,58 hibapont
2. Beat Schenk (svájci) 36,22
3. Georg Moser (osztrák) 40,19
...10. Lázár Vilmos 47,62
...12. Nyúl Zoltán 48,51
...17. Selyben Zsolt 51,97
...21. Nagy Tibor 53,12
CSAPAT
1. Németország 84,09 hibapont
2. Svájc 91,77
3. Hollandia 92,42
...7. Magyarország 99,59
Legfrissebb hírek

Vívó vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
6 perce

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
10 perce

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
35 perce

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
36 perce

Az elnök bejelentette: szerződtetik a vb sztárkapusát, Vozinhát

Minden más foci
1 órája

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
1 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
1 órája

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
1 órája