Kettesfogathajtó-vb: Lázár Vilmos és a csapat is negyedik lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.08.28. 17:39
Címkék
Lázár Vilmos vasárnapi hibátlan akadályhajtásával negyedik lett a franciaországi Contyban rendezett kettesfogathajtó-világbajnokságon, a Selyben Zsolttal és Nagy Tiborral kiegészülő magyar csapat szintén negyedikként zárt.

Egyéniben Nagy 7., Selyben 12., míg a csak egyéniben érdekelt Nyúl Zoltán 13. lett. A német Carola Diener amolyan rajt-cél győzelmet aratott, mivel a díjhajtást követően élre állt, s ezt megtartotta maraton- és akadályhajtásban is. Csapatban a hollandok megvédték címüket.

A záró számban fordított sorrendben indultak a versenyzők, s a pálya nehézségét jelzi, hogy az első teljesen hibátlan menetet a hétszeres vb-aranyérmes Lázár produkálta, utána pedig már csak hatan voltak hátra. A vb-újonc Nagynak egy verőhibája volt, s mivel a rivális csapatoknak – holland, német, francia – már volt egy-egy „betliző" embere, így az utolsó hajtók nem hibázhattak náluk, mert a háromfős válogatottak eredményébe minden számban a két legjobb teljesítmény számít bele.

A Lázárt követő hajtók valamennyien hibáztak, így reális esély kínálkozott egyéniben és csapatban is az éremszerzésre, amikor már csak három rivális volt hátra – egy-egy a legnagyobb vetélytársnak számító nemzetekből. Csapatban a franciák alig álltak a magyarok előtt, így Stephane Chouzenoux eseténél már némi időtúllépés is dobogót ért volna a mieinknek, de neki kötélből voltak az idegei, s Lázár után másodikként hibátlan pályát ment. A hollandok és németek előnye nagyobb volt, így ott már több rontás is kellett volna a dobogós helyhez, azonban Engbers csupán egy hibát ejtett, Diener pedig csak időtúllépésért kapott némi büntetést, így sem Lázár, sem a magyar trió nem végzett a legjobb háromban.

„A sportban nincs ha. A díjhajtásban öt ponttal jobbat érdemeltem volna, a maratonhajtásban pedig elkövettem egy nagy hibát, ami újabb öt hibapontot eredményezett. A végelszámolásnál ez a tíz pont rettenetesen hiányzott" – értékelt az MTI-nek Lázár. – „Csalódott vagyok, hogy nem sikerült érmet szereznünk, de az akadályhajtás sikere némi gyógyírt jelent. Ami viszont kifejezetten öröm, hogy a huszonegy éves Nagy Tibor személyében feltűnt egy ifjú titán, aki második lett a maratonhajtásban. Hasznos tagja volt a csapatnak, végre látszik mögöttünk az új generáció."

A magyar szövetség elnökeként is tevékenykedő Lázár elmondta, még nem döntött a folytatásról.

KETTESFOGATHAJTÓ-VB
EGYÉNI
1. Carola Diener (német) 125,78 hibapont
2. Stephane Chouzenoux (francia) 129.06
3. Tom Engbers (holland) 130.97
4. Lázár Vilmos 135
...
7. Nagy Tibor

139.43
...
12. Selyben Zsolt

144.18
13. Nyúl Zoltán 147.35
CSAPAT
1. Hollandia (Tom Engbers, Gerard Leijten, Harry Verstappen) 261.6 hibapont
2. Németország (Reinhard Burgraf, Carola Diener, Sebastian Warneck) 264.9
3. Franciaország (Eve Cadi Verna, Stephane Chouzenoux, Francois Dutilloy) 271.4
4. Magyarország (Selyben Zsolt, Lázár Vilmos, Nagy Tibor) 273.3

 

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik