Hegymászás: magyarok is bajba kerültek egy ausztriai hóviharban

Vágólapra másolva!
2011.08.28. 10:22
Címkék
Helikopterrel mentettek meg több hegymászócsoportot, köztük az ÖAMTC osztrák autóklub közlése szerint két magyart is a hidegfront miatt támadt hóviharban szombaton az osztrák Alpokban. Két másik magyart felvonóval hoztak le.

Két budapesti hegymászó délután adott le segélyhívást arról, hogy a leesett új hó miatt a Dachstein déli oldalán rekedtek. A térségen átvonuló heves viharok miatt csak fél hétkor tudott a segítségükre indulni az ÖAMTC egyik mentőhelikoptere és a salzburgi rendőrség egyik helikoptere. Röviddel este hét óra után kezdődött meg a mentésük. Az éjszaka közeledte miatt a mentőhelikopter pilótája úgy döntött, hogy kötelet eresztenek le, és úgy mentik ki őket. Fél órával később kihűlve, de sérülések nélkül a schladmingi kórházba került a két magyar.

„Szó szerint az utolsó pillanatban mentettük meg őket. A sziklafalon biztosan nem élték volna túl az éjszakát" – fogalmazott a közlemény szerint a pilóta.

Előzőleg egy másik, kétfős csapatot viszonylag könnyen, a hegyi felvonó segítségével helyeztek biztonságba a Dachsteinen. Az ÖAMTC a távirati iroda érdeklődésére megerősítette az ORF rádió információját, miszerint ők is magyarok. Az autóklub ügyeletese közölte: tudomása szerint épségben, illetve legfeljebb kisebb sérülésekkel kerültek ki a kalandból.

Az ÖAMTC beszámolója szerint két cseh alpinistát rendőrségi helikopterrel szállítottak le a Dachsteinről.

A salzburgi rendőrség a vasárnapi közleményében arról adott hírt, hogy a Hochkönig-masszívumon két német hegymászó került bajba. Ők délután fél háromkor adtak le segélyhívást. A Königsjodler mászóösvény alsó egyharmadánál, mintegy kétezer-hatszáz méter tengerszint feletti magasságban jártak, amikor egy villámcsapás következtében mindketten megsérültek. Mentésük éjfél után fejeződött be – közölte a rendőrség.

Legfrissebb hírek

Dak Prescott vezérletével a Dallas legyőzte a Washington Commanderst

Amerikai sportok
1 órája

IFFHS: Kovács István a negyedik legjobb játékvezető 2025-ben

Minden más foci
2 órája

17 pontos hátrányból fordított és győzött a Knicks a Cavaliers ellen

Amerikai sportok
4 órája

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
5 órája

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
6 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
7 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
7 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik