Evezés: három számból kettőben reális cél az olimpiai kvóta a vb-n

2011.08.25. 16:04
Címkék
Három olimpiai számban indul, s ezek közül kettőben kvótaszerzési reményekkel száll vízre a 12 fős magyar válogatott a szlovéniai Bledben vasárnap kezdődő és jövő vasárnapig tartó olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon.

A hazai szövetség (MESZ) csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy elsősorban a két éve együtt dolgozó Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettestől és az idén összeült Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezőstől várják az ötkarikás indulási jog kiharcolását (ehhez az első 11 között kell zárni).

Rajtuk kívül még három számban - a szintén ötkarikás férfi kétpárban (Elekes Szilveszter, Hermann Róbert), továbbá női könnyűsúlyú egypárban (Hajdú Zsuzsanna) és könnyűsúlyú négypárban (Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs, Kitka Gergely) -, plusz Lengyel Mónika révén egy paraversenyben lesznek érdekeltek a magyarok a regattán. Lengyel itt vívhatja ki a jövő évi paralimpián való indulás jogát.

„Bízom benne, hogy az elvégzett munka meghozza a gyümölcsét, és sikerül kiharcolnunk a kvótát" – mondta Galambos Péter, aki tavaly könnyűsúlyú egypárban bronzérmes volt a vb-n.

„Mindenképpen ott szeretnénk lenni Londonban – fogalmazott Molnár Dezső, a Simon, Juhász duó edzője. – Szerintem a 6-8. hely elérése a reális a fiúk számára, de ha végül 11. hely lesz belőle,
akkor is elégedettek leszünk."

Az olimpiai helyek legnagyobb része a bledi vb-n kel el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd a végső, jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt. A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.

A sajtótájékoztatón Mitnyan György, a MESZ elnöke emlékplakettel köszöntötte a magyar evezőssport első világbajnoki címét Pető Tiborral szinte napra pontosan tíz éve megszerző Haller Ákost. Az orvosként dolgozó sportember elárulta, hogy ma már nagyon ritkán van alkalma evezni, és inkább - amatőr szintén - a jégkorongnak hódol.

Elhangzott az is, hogy jól halad a szövetség pesterzsébeti vízibázisának fejlesztése, valamint, hogy szeptember közepén lesz döntés a 2013-as Európa-bajnoki pályázatról, amelyben a MESZ és Szeged ellenfele a spanyolországi Sevilla. Az állami garancia megadása a jövő heti kormányülésen várható.

A vb-n vasárnap, hétfőn és kedden az elő- és reményfutamokat, szerdán és csütörtökön a középdöntőket rendezik, majd a finálékra péntektől vasárnapig kerül sor.

A MAGYAR CSAPAT AZ EVEZŐS VB-N
kormányos nélküli kettes (1-11. hely ér kvótát): Simon Béla, Juhász Adrián
könnyűsúlyú kétpárevezős (1-11. hely ér kvótát): Varga Tamás, Galambos Péter
kétpárevezős (1-11. hely ér kvótát): Elekes Szilveszter, Hermann Róbert
könnyűsúlyú négypárevezős: Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs, Kitka Gergely
könnyűsúlyú egypárevezős: Hajdú Zsuzsanna
női adaptív (csak kar) egypárevezős: Lengyel Mónika
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
2 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
2 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
2 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
3 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
3 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik