Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat az angliai Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.07.18. 20:20
Címkék
Ezüstérmet nyert a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Ugyancsak hétfőn a női tőrcsapat a negyedik helyen végzett.

FÉRFI PÁRBAJTŐR FÉRFI PÁRBAJTŐR

Rédli András (szemben) akcióban az észtek ellen (Fotó: MTI)
Rédli András (szemben) akcióban az észtek ellen (Fotó: MTI)

A magyarok a legjobb 16 között a dánokat, a negyeddöntőben az észteket, az elődöntőben pedig az oroszokat győzték le, a fináléban viszont kikaptak a franciáktól.

Az utolsó összecsapás első három asszójában öttusos előnyt szerzett az ellenfél, amelyet aztán a végéig meg is őrzött.

„A döntőben a franciáknak ment jobban, gyorsan előnyhöz jutottak, és bár próbálkoztunk felzárkózni, nem sikerült. Ugyanakkor maximálisan elégedett vagyok ezzel a csapattal, mert már az ötödik világversenyes érmét szerezte meg" – értékelt Udvarhelyi Gábor, a férfi párbajtőrözők szakágvezetője.

A magyar csapat két éve ilyen összeállításban Európa-bajnok volt, tavaly pedig szintén elsőként zárt, de akkor Rédli helyén Pádár Tamás vívott.

Világbajnokságon kétszer állt dobogóra ez a válogatott: 2009-ben másodikként, tavaly harmadikként zárt.

A nap folyamán korábban a negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat.

A magyar hölgyek a hétfői versenyben az első összecsapásukon bravúrt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a lengyeleket, ezzel ugyanis eldőlt, hogy negyediknél rosszabbak nem lehetnek. A folytatásban aztán kikaptak az oroszoktól, majd a helyosztón a németektől is. Utóbbiak elleni siker sokat érhetett volna a későbbiekben.

A bronzmérkőzésen egy darabig a magyarok vezettek, de a németek a közepén fordítottak és jelentősen el is húztak – kilenc tussal is vezettek –, innen pedig már nem volt visszaút.

A londoni játékokon a világranglista első négy helyezettje, valamint zónánként további egy-egy csapat vehet majd részt a jövő év márciusában záruló egyéves versenyidőszak eredményei alapján.

NŐI TŐR

A negyedik helyen végzett a Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Kreiss Fanny összeállítású női tőrcsapat a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

A négy közé kerülés jól jött a szakág hazai képviselői számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából.

A magyarok a hétfői versenyben az első összecsapásukon bravúrt hajtottak végre azzal, hogy legyőzték a lengyeleket, ezzel ugyanis eldőlt, hogy negyediknél rosszabbak nem lehetnek. A folytatásban aztán kikaptak az oroszoktól, majd a helyosztón a németektől is. Utóbbiak elleni siker sokat érhetett volna a későbbiekben.

A bronzmérkőzésen egy darabig a magyarok vezettek, de a németek a közepén fordítottak és jelentősen el is húztak – kilenc tussal is vezettek –, innen pedig már nem volt visszaút.

A londoni játékokon a világranglista első négy helyezettje, valamint zónánként további egy-egy csapat vehet majd részt a jövő év márciusában záruló egyéves versenyidőszak eredményei alapján.

VÍVÓ EB, FÉRFI PÁRBAJTŐR
A 16 KÖZÖTT
Magyarország–Dánia 45–38
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Franciaország–Svájc 45–34
Ukrajna–Olaszország 38–37
Oroszország–Németország 45–36
Magyarország–Észtország 45–38
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Franciaország–Ukrajna 45–37
Magyarország–Oroszország 45–43
A 3. HELYÉRT
Oroszország–Ukrajna 45–36
A DÖNTŐBEN
Franciaország–Magyarország 45–40
A végeredmény: 1. Franciaország, 2. Magyarország, 3. Oroszország
NŐI TŐRCSAPAT
NEGYEDDÖNTŐ
Olaszország–Nagy–Britannia 39:34
Németország–Franciaország 36:32
Magyarország–Lengyelország 45:40
Oroszország–Ukrajna 39:27
ELŐDÖNTŐ
Olaszország–Németország 45:24
Oroszország–Magyarország 45:22
A 3. HELYÉRT
Németország–Magyarország 45:38
DÖNTŐ
Olaszország–Oroszország 45:43
A végeredmény: 1. Olaszország, 2. Oroszország, 3. Németország, 4. Magyarország

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik