Gyász: elhunyt Kende Rezső, a legidősebb magyar olimpikon

MTI MTIMTI MTI
2011.06.20. 12:53
Címkék
Százhárom éves korában vasárnap elhunyt a legidősebb magyar olimpikon, Kende Rezső – tudatta a Magyar Olimpiai Bizottság hétfőn az MTI-vel.

Kende Rezső 1908. december 31-én született Rákospalotán. Gimnáziumi diákként ismerkedett meg a tornasporttal, s érettségi után Újpesten folytatta a versenyzést. 1927-ben meghívták a válogatott keretbe, amelyben kiharcolta az olimpiai szereplés jogát. Amszterdamban, az 1928-as nyári játékokon csapatban a tizedik lett, egyéniben pedig legjobb eredményét korláton érte el – a 33. helyig jutott.

Az 1930-as luxemburgi világbajnokságon csapatban 4., egyéniben a 27. helyen végzett. A vb után növekvő munkahelyi elfoglaltságai, sorkatonai szolgálata és jogi egyetemi tanulmányai miatt befejezte élsportolói pályafutását, de kisebb versenyeken továbbra is indult, később a Postás SE tornaszakosztályának elnöki tisztét látta el. 1940-től 2000-ig versenybíróként is tevékenykedett.

Három évvel ezelőtt, századik születésnapján Schmitt Páltól, a Magyar Olimpiai Bizottság korábbi elnökétől vehette át a 2008-as pekingi csapat címeres melegítőjét. Amikor Schmitt Pál – a jelenlegi köztársasági elnök – a következő, londoni olimpiáról kérdezte, azzal válaszolt, hogy az bizony messze van, de az angol fővárosban élő egyik fia bizonyára kimegy majd a versenyekre, és szurkol a magyar olimpikonoknak.

A legidősebb magyar olimpikon büszke volt rá, hogy néhány évvel ezelőtt tagja lett a Halhatatlanok Klubjának, vagyis a Legjobb Magyar Sportolók Egyesületének. A beiktatás alkalmával két ötkarikás aranyérmes tornász, Keleti Ágnes és Magyar Zoltán is köszöntötte.

Utolsó éveiben a Máriaremetei úton, az idősek otthonában élt, ott látogatta rendszeresen négy gyermeke, tizenkét unokája és négy dédunokája.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
2 perce

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
24 perce

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
30 perce

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
33 perce

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
35 perce

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Pogacart lesprintelték, de megőrizte a sárga trikót a Romandiai körvesenyen

Kerékpár
46 perce

Győzelmével két csapatot is kiejtett a Serie A-ból a Lecce

Olasz labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik