Devecser: Erdei Zsolt egymillió forinttal segíti a katasztrófa károsultjait

2010.12.04. 19:34
Címkék
Az Arc az Egészségért Alapítvány kezdeményezésére december 4-én, szombaton délelőtt számos sportoló kiválóság és közéleti személyiség jelenlétében emlékfalat avattak Devecseren, a devecseri és kolontári vörösiszap-katasztrófa emlékére. A 11 méter hosszú és 2.5 méter magas „Összefogásfalon” a szörnyű tragédia pillanatait, az iszapömlést és annak következményeit két devecseri, két kolontári és nyolc pécsi fiatal örökítette meg.

Erdei Zsolt elmondta, hogy élete folyamán a sportban tapasztalt lelkierőre különösen nagy szükség lehet ezekben a nehéz időkben, és mindenkit összefogásra buzdít.

„Nem szerettem volna üres kézzel jönni, így a péntek este megnyert Prima-díjamból felajánlottam egymillió forintot az iszapkatasztrófa áldozatai számára, mert úgy érzem, látva Devecser és Kolontár tragédiáját, hogy nem lehet elég segítséget nyújtani az itt élők számára. Az arcommal, az ismertségemmel is próbálok tenni az ügy érdekében, és felhívni embertársaim figyelmét arra, hogy aki tud, segítsen. A katasztrófa után elkészítettünk egy jótékonysági felhívást is, amely a nemzeti segélyvonalat és a segítségnyújtás fontosságát emelte ki. Őszintén remélem, hogy volt hatása, és sok-sok segítő kéz adakozott azoknak, akiknek most a legnagyobb szükségük van rá. Az alapítvány munkájával is azon leszünk, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújthassuk” – nyilatkozta a klasszis ökölvívó.

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
52 perce

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
1 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
1 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
1 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
1 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
2 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
3 órája