Dopping: 2013-ig John Fahey marad a WADA elnöke

MTI MTIMTI MTI
2010.11.22. 10:33
Címkék
További három évre, 2013-ig megerősítette posztján John Fahey elnököt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezető testülete, amely a hétvégén Montrealban ülésezett.

A 65 éves ausztrált 2007 novemberében választották meg a szervezet elnökévé – a kanadai Dick Poundot követte a poszton –, s első hároméves mandátuma most járt le. Az alelnök változatlanul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának vezetője, a svéd Arne Ljungqvist marad.

Az alapítótanács arról is döntött, hogy a doppinggal foglalkozó következő világkonferenciát 2013 végén, Johannesburgban rendezik. A dél-afrikai nagyvároson kívül Dallas, Szocsi és Kuvaitváros szeretett volna házigazda lenni. Eddig Lausanne (1999), Koppenhága (2003) és Madrid (2007) adhatott otthont a WADA doppingellenes konferenciájának.

Legfrissebb hírek

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem nyert az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 perce

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 perce

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
52 perce

A magyar női jégkorong-válogatott győzelemmel hangolt a hazai rendezésű vb-re

Jégkorong
1 órája

A Kaposvár simán, a MÁV Előre nehezen nyert a férfi röplabdabajnokság elődöntőjében

Röplabda
1 órája

A GYHK nyerte meg a döntő első meccsét az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Bejött Inigo Pérez meccsterve, a Rayo három gólt rámolt be Vargáéknak a Kl-ben

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik