Schmitt méltatta az egymilliárdos plusztámogatást

2010.06.17. 15:08
null
Schmitt Pál (balra) az élsport mellett a tömegsportot is felkarolná (Fotó: Czagány Balázs – archív)
Címkék
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, az Országgyűlés elnöke méltatta a kormány szerdai döntését, amely alapján a szervezet egymilliárd forint többlettámogatást kap.

„Ez úgy többlet, hogy amit elvett az előző kormányzat, azt most visszakapjuk” – mondta a Duna Televízió csütörtök reggeli műsorában a MOB elnöke. Hozzátette: ezzel a döntéssel a kormány állta a szavát, tanúságot tett amellett, hogy a sportot stratégiai ágazatnak tekinti. Schmitt Pál egyúttal reményét fejezte ki, hogy az élsport után a tömegsport is támogatást kap.

„Ez a stratégiai célkitűzés: sokan sportoljanak, és tartsuk meg az élsport eredményességét” – fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy pénteken elnökségi ülést tart a MOB, és Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára itt mutatja be az új sportstratégiát, illetve vázolja a sporttörvénykezés menetrendjét.

A MOB-vezető – egyben az Országgyűlés elnöke – úgy látja, az új államtitkárnak rendkívül sok teendője lesz, mivel nyilvánvalóan sokat várnak tőle, lévén szó stratégiai ágazatról. Mint mondta, hozzá kell majd nyúlni a sportegészségügyhöz, az oktatáshoz, a létesítményekhez, elő kell mozdítani az edzők anyagi és erkölcsi megbecsülését, és a jogszabályi környezeten is alakítani kell.

Ugyancsak fontosnak nevezte az edzők eddigieknél erőteljesebb támogatását. Bejelentette: javasolni fogják a kormánynak, hogy legyen – a Nemzet sportolója mintájára – Nemzet edzője cím is.

„Becsüljük meg őket, ők az eredmények letéteményesei. A sportolók jönnek-mennek, de az edzők generációkon át szolgálják az adott sportágat” – hangsúlyozta Schmitt, hozzátéve: a trénerek közül sokan külföldre mentek hazai megbecsültség híján, most azonban megfordulhat ez a tendencia.

„Az edzők és kicsit lejjebb menve, a testnevelő tanárok szerepe felbecsülhetetlen, ha azt szeretnénk, hogy eredményesek legyünk és egyre több magyar ember sportoljon” – mondta a MOB elnöke.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
37 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
38 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
52 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
55 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája