Műrepülés: magyar fejlesztésű géppel versenyez Besenyei Péter Kanadában

2010.06.02. 11:40
Címkék
Besenyei Péter műrepülő pilóta a kanadai Windsorban megrendezendő Red Bull Air Race-en már a kifejezetten pályaversenyre épített, teljes egészében magyar fejlesztésű és építésű Corvus Racer 540 típusjelű géppel indulhat.

A gépet két év alatt kifejlesztő Corvus Aircraft szerdai közleménye szerint a prototípust 2009 márciusában mutatták be, és még azon a nyáron megkezdődtek a tesztrepülések, amelyek igen ígéretesek voltak. Ezek után további módosításokat hajtottak végre a súly csökkentése és a szilárdság növelése céljából. A repülőt végül Kanadába szállították, ahol megkezdődött a versenyre való felkészítése.

„Technikai sport lévén a motorok teljesítménye meghatározó, így a nyugati csapatok a motorokat kezdték tuningolni. Több okból kifolyólag erre nekünk nem volt igazán lehetőségünk, és évről évre egyre jobban lemaradtunk. Ekkor jött az ötlet, ha a motorhoz nem tudunk hozzányúlni, ám van egy kiváló mérnökgárdával rendelkező repülőgépgyár Magyarországon, akkor miért ne próbálnánk meg tervezni egy olyan gépet, amely kifejezetten pályaversenyre való" – idézi a közlemény Besenyei Péter pilótát.

A ballószögi fejlesztőcég közlése szerint a Corvus Racer 540 a Red Bull Air Race-en szereplő két amerikai gép hegemóniáját töri meg megjelenésével. A 6.57 méter hosszú, 545 kilogrammos gép 380 lóerős, végsebessége 450 kilométer óránként.

A népszerű repülőshow a windsori verseny után New Yorkba látogat, majd visszatér Európába.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
3 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
10 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
15 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
29 perce

Madridból erősített világbajnok védővel a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
44 perce

Máris kupagyőztes lehet Varga Barnabás és Vitális Milán

Légiósok
1 órája

Strandröplabda Eb: „Arra törekedtek, hogy minimális erőbefektetéssel jussanak túl rajtunk – nem jött össze”

Röplabda
1 órája