MOB: tízmilliós felajánlás az árvízkárosultak megsegítésére

2010.06.07. 18:49
Címkék
Tízmilliós nagyságrendű felajánlást tettek a különböző sportágak képviselői azon az összejövetelen, amelyet Schmitt Pál MOB-elnök hívott össze az árvízkárosultak megsegítése érdekében.

Összesen 43 szervezet – szakszövetségek, civil és állami testületek – reprezentánsai jelentek meg a Magyar Olimpiai Bizottság által szervezett fórumon, ahol az árvízi pusztítás kárvallotjainak megsegítése szerepelt a napirenden. Schmitt Pál rövid áttekintést adott a kialakult tragikus helyzetről, és jelezte, „szolidaritásra, összefogásra van szükség, amelyből a magyar sport sem maradhat ki."

A MOB elnöke arra kérte a sportági szakszövetségek vezetőit, minden lehetséges eszközzel kérjék fel igazolt sportolóikat, hogy a Duna Tv által működtetett segélyvonalon legalább ezer forinttal járuljanak hozzá a károk enyhítéséhez.

„Bízom benne, hogy a magyar sport ez alkalomból is megmutatja az erejét, és mindenki kiveszi a részét a közös összefogásból: az igazolt versenyzőkön kívül szakembereink, vezetőink, a sport iránt rajongó szurkolók, a szabadidősportok szerelmesei egyaránt csatlakozhatnak felhívásunkhoz" – mondta Schmitt Pál, egyszersmind bejelentette, a MOB 5 millió forintot ajánl fel a nemes cél érdekében.

Az eseményen résztvevő szövetségi képviselők többsége szintén bejelentette hozzájárulását, ezek mindegyike részletesen megtalálható a Magyar Olimpiai Bizottság honlapján (www.mob.hu). Az mindenesetre jól demonstrálja az azonnali felajánlások mértékét, hogy az összejövetel során összesen 13.3 millió forint készpénz átutalására és több mint 500 gyermek táboroztatására született ígéret, míg a nyáron esedékes hazai és nemzetközi rendezvények – elsősorban az atléták és az úszók jóvoltából – felajánlott jegyárbevételei további jelentős támogatást jelentenek.

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
10 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
12 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
37 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
2 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája