Lovassport: Lázár Zoltán második, csapatban Magyarország az első Vecsésen

2010.06.13. 18:46
Címkék
A négyes fogatok versenyében maradt a második helyen Lázár Zoltán a Vecsésen megrendezett nemzetközi fogathajtó-viadalon, amely egyben az országos bajnokság második fordulója is volt. Csapatban Magyarország győzött Hollandia előtt, a ketteseknél pedig Lázár Vilmos bizonyult a legjobbnak.
Az összetettben az élen várta a folytatást a holland Koos de Ronde, aki okosan taktikázva, kis időtúllépéssel megőrizte előnyét az akadályhajtás után, hiába teljesítette a pályát hibátlanul a szám előtt második Lázár Zoltán.

„Tudtam, hogy hibátlanul kell hajtanom az utolsó számban. Jól is mentek a lovaim, pedig pályafutásom legnehezebb akadályhajtó pályája volt. A hollandnak kissé megremegett a keze, de nem eléggé – ezen a versenyen minden sikerült neki, így nem tudtam megelőzni. A csapatsikernek viszont nagyon örülök, mert legalább visszavágtunk a hollandoknak a kecskeméti világbajnokságért” – mondta a hatszoros világbajnok Lázár Zoltán.

Dobrovitz József negyedik lett az akadályhajtásban, az összetettben is ez a helyezés jutott neki.

„A lovaim sem szombaton, sem vasárnap nem azt akarták, amit én. Most így sikerült, ráadásul a szerencse sem állt mellém. Az aacheni versenyre változtatni fogok a fogat összeállításán, remélem, akkor minden jobban megy” – mondta a csapatvilágbajnok. 

A ketteseknél Lázár Vilmos győzött, aki a kecskeméti augusztusi világbajnokság óta most versenyzett először. 

„Nem volt diadalmenet az utolsó szám, mert nagyon elfáradt az egyik lovam, de megoldottuk. Szerencsére elég volt a díjhajtás és a maratonhajtás során megszerzett előnyöm az összetett sikerhez” – mondta a hétszeres világbajnok.

VECSÉS-KUPA, NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓVERSENY, AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 2. FORDULÓJA 
AKADÁLYHAJTÁS
KETTES
1. Ifj. Nagy Tibor 0 hibapont (2:42.96)
2. Selyben 0 (2:44.65)
3. Genzwein 0 (2:48.04)
NÉGYES
1. Daniel Würgler (svájci) 0 (2:57.60)
2. Lázár Z. 0 (3:03.88)
3. De Ronde (holland) 3.63
PÓNIK  
KETTES
1. Osztertág Kristóf 9.19
2. Dénes 19.01
NÉGYES
1. Ifj. Dobrovitz József 1.61
2. S. Brauchle 6.15
AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNYE
KETTES
1. Lázár Vilmos 126.06
2. Ifj. Nagy T. 133.69
3. Selyben 134.76
NÉGYES
1. Koos de Ronde (holland) 130.18
2. Lázár Z. 131.52
3. Werner (svájci) 137.99
CSAPAT
1. Magyarország (Lázár Zoltán, Dobrovitz József, Váczi István) 272.6
2. Hollandia (De Ronde, Timmerman, Heus) 279.1
3. Svájc (Werner, Würgler, Affrini) 280.3
PÓNIK  
KETTES
1. Osztertág Kristóf 149.61
2. Dénes 184.35
NÉGYES
1. Steffen Brauchle 164.04
2. Ifj. Dobrovitz J. 192.54

 

Legfrissebb hírek

Fallabda Eb: a Millenáris lesz a másik helyszín

Egyéb egyéni
9 perce

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
22 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
29 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
44 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
52 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
57 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
58 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
1 órája